A lengyel titkosszolgálat a Vatikánban is kémkedett II. János Pál után?
II. János Pál pápa után "is kémkedtek, és még hogy!" közölte kedden az olasz hírügynökségnek nyilatkozva Józef Glemp varsói érsek, lengyel prímás, aki szerint a lengyel titkosszolgálat a Vatikánban is gyűjtött információkat a katolikus egyházfőről.
Dátum: 2006-09-05 17:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:24.329914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Még a Vatikánban is voltak kémek, Moszkvát nagyon érdekelte, hogy mi történik Rómában a lengyel pápával Szent Péter trónján" - mondta a főpap, aki szerint minden lengyel pap után, így őutána is kémkedtek.
II. János Pál pápa halála után megerősödött a gyanú, hogy kommunista kémek voltak a Vatikánban a pápasága alatt. A lengyel Nemzeti Emlékezés Intézete azzal gyanúsította meg Konrad Stanislaw Hejmo lengyel domonkos rendi szerzetest, hogy a nyolcvanas években a lengyel kommunista hírszerzés megbízásából kémkedett a néhai II. János Pál pápa után. Hejmo 1979-től a Vatikánban tevékenykedett, az odaérkező lengyel zarándokok gondozásával volt megbízva, és bejáratos volt a pápához.
Glemp érsek megerősítette, hogy Hejmo atya kém volt. Mint mondta, ezt dokumentumok is bizonyítják, és meggyőződése, hogy a szerzetes jelentéseket írt.
Júliusban egy lengyel pap, Michal Czajkowski, a Keresztények és Zsidók Lengyel Tanácsának társelnöke beismerte, hogy 24 éven át a lengyel politikai rendőrség titkos ügynöke volt. Lengyel források szerint a lengyel papok és szerzetesek 10-15 százaléka működött együtt a politikai rendőrséggel a kommunista rendszer alatt.
MTI - fidesz.hu