Mexikó: kihirdették Calderón győzelmét
A konzervatív Felipe Calderónt hirdette ki a mexikói szövetségi választási bíróság a latin-amerikai állam elnökének kedden, véglegesítve a baloldali elnökjelölt, Andrés Manuel López Obrador által két hónap óta kétségbe vont választási eredményt.
Dátum: 2006-09-06 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62934
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:29.403380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A két jelöltre leadott szavazatok között mindössze 0,56 százalék volt a különbség, és a baloldal közölte, hogy nem ismerik el a választási eredményt.
"Először: a választási eredmény szerint a legtöbb szavazatot kapott Felipe Calderón állampolgár kapta. Másodszor: az elnökválasztás érvényes. Felipe Calderónt Mexikó megválasztott elnökének nyilvánítjuk 2006. december 1-jétől 2012. november 30-áig" - hirdette ki a választási eredményt ünnepélyesen a bíróság elnöke, Leonel Castillo. A bíróság által közölt hivatalos végeredmény szerint Felipe Calderón a szavazatok 35,89 százalékát, López Obrador pedig 35,33 százalékát kapta.
López Obrador máris közölte, hogy nem ismeri el az "illegitim elnök" győzelmét, és árnyékkormány létrehozására készül. A baloldali jelölt választási csalással és a kampány idején elkövetett. Szabálytalanságokkal vádolja a jobboldalt, de a bíróság "nem talált bizonyítékokat a szabálytalanságokra".
A bíróság ugyanakkor nyilatkozatában bírálta Vicente Fox jelenlegi elnököt és a munkáltatói szervezeteket amiatt, hogy televíziós beszédeikben a választási kampány idején Calderón mellett foglaltak állást, ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy ezek a beszédek befolyásolták volna a választók akaratát.
Vicente Fox kedden gratulált volt energiaügyi miniszterének, Felipe Calderónnak választási győzelméhez.
MTI - fidesz.hu