A 13-as szám a költségvetésben is szerencsétlenséget hoz
A Fidesz frakcióból ma Deutsch Tamás szólalt fel a Parlamentben napirend előtt "Budapest, Budapest de csodás" címmel. A Fidesz fővárosi frakciójának elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2003-as költségvetés a rendszerváltozás óta az eddigi legkedvezőtlenebb helyzetet vetíti előre.
Dátum: 2002-11-13 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:03.169331, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendszerváltozás utáni 13. költségvetés, igazolva a babonát, az eddigi legelhibázottabb számítások szerint készült el - mondta Deutsch Tamás. A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy Demszky Gábor nyolc évig gazdasági, majd négy évig politikai ellenfélnek tekintette az aktuális kormányzatot.
- A Medgyessy-kormánynak most lehetősége lett volna változtatni ezen, de e helyett - ahogy az már lenni szokott - megint nem történt semmi. A költségvetésből ugyanis hiányoznak azok a szép ígéretek, amikkel Demszky Gábor az önkormányzati választások előtt próbálta megnyerni a szavazókat. Nincsenek az M0-ás autópálya felújítására, és az útépítésre utaló jelek, hiányzik a két új Duna híd építésének előkészítése, továbbá szó sem esik a 4-es metró megépítéséről és a 2-es vonal felújításáról, csak úgy, ahogy a főváros közlekedési szövetségéről sem. Elfogadhatatlan az is, hogy akadályoztatva van a Széchenyi Terv által életre hívott panelfelújítás is - mondta a képviselő. Deutsch Tamás megkérte válaszadóját, hogy amennyiben lehetséges, ne az elmúlt négy évről beszéljen, hiszen soha annyi állami beruházás nem valósult még meg a fővárosban, mint az Orbán-kormány idején.
fidesz.hu