Országosan megtagadják az ügyeletet?
Országossá válhat az egészségügyben az ügyeleti munka megtagadása. A traumatológusok és a gyermeksebészek után az altatóorvosok és több kórház dolgozói is azt tervezik, nem vállalnak annyi túlmunkát, mint eddig, ha nem kapják meg a törvény szerint járó díjazást.
Dátum: 2006-09-06 09:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:33.283964, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Formálódik az a "mozgalom", amelyet a traumatológusok indítottak el, amikor ultimátumot intéztek a kormányhoz, s bejelentették: októbertő1 nem vállalnak túlmunkát, ügyeletet a törvény szerint kötelezően elrendelhető heti 48 órán túl, ha nem teljesítik bérköveteléseiket: Hétfőn a gyermeksebészek, míg tegnap az altatóorvosok is csatlakoztak a traumatológusokhoz, s immár több megyei kórházból - például a veszprémiből, a miskolciból, a szegedibő1, a pécsiből és a szombathelyiből - is érkezett olyan jelzés a Magyar Orvosi Kamarához (MOK), hogy hasonló lépésre készülnek a dolgozók - tájékoztatta a Magyar Nemzetet Gyenes Géza főtitkár. Mint mondta: támogatják a törvénytelen és mértéktelen túlmunka megtagadása kapcsán kibontakozó mozgalmat. .
A lap úgy tudja, sokan kissé félresikerültnek tartják a traumatológusok ultimátumát, ők ugyanis követeléseik között nemcsak az ügyelet díjazásának rendezését, hanem 350 százalékos alapbéremelést is megfogalmaztak. Ezt még a MOK is irreálisnak tartja, noha egyetért az orvosok általános alulfizetettségével. Gyenes úgy látja: ez az irreális igény eltereli a figyelmet az akut problémáról, azaz az ügyeletről.
A magyar Legfelsőbb Bíróság (LB) - az Európai Bíróság hasonló döntése után - kimondta, hogy az ügyeletben töltött idő teljes egészében munkaidőnek számít. Csakhogy hazánkban egy 2000-ben hozott kormánydöntésre hivatkozva az ügyeletnek még mindig csak egy részét - 12 órából általában négy órát - ismernek el munkaidőnek, s csupán ezután fizetnek túlmunkadíjat. Így az orvosok és a szakdolgozók sokkal kevesebb pénzt kapnak, mintha az LB ítéletnek megfelelően minden ügyeletben töltött óra munkaidőnek számítana, s a díjazás is ez alapján járna. Egészen eddig azonban volt kiskapu. Mégpedig az, hogy sokan vállalkozási formában látták el az ügyeletet, s így lényegesen több pénzt vihettek haza. Ezt a lehetőséget azonban a - színleltnek nevezett szerződések felbontásával megszüntették.
Magyarországon elvileg heti 60 órát dolgozhat egy orvos, ebből 40+8 óra lehet kötelező, 12 pedig önként vállalható. Ha a heti 40+8 órán túl a doktorok nem vállalnak több munkát, akkor a betegek hamarosan azzal szembesülhetnek, hogy ügyeleti időben a traumatológián vagy más osztályon nem lesz orvos - szögezte le Gyenes Géza. Ez nem bérkövetelés, hanem a teljes mértékben törvényes alapon álló, jogszerű igény érvényesítésére történő határozott törekvés - fogalmazott.
A gyermeksebészek egyelőre csak az ügyeleti díjakat szeretnék rendezni. Mint azt Kiss Ákos, a Magyar Gyermeksebész Társaság elnöke a napilapnak elmondta: hét végi kongrsszusukon döntenek pontos követeléseikról. Hozzátette: nem szakmánként, hanem az összes ágazati dolgozónál rendezni kellene a helyzetet.
Eközben a kormány is inkább csak a traumatológusok 350 százalékos béremelési igényét kommentálja, mint az ügyelettel kapcsolatos általános problémát. Molnár Lajos egészségügyi miniszter például azt mondta: nagyon fontos a traumatológusok munkája, de másoké is az, s most nem tudnak sem 350 százalékos, sem kisebb mértékű béremelést adni. Próbálta csitítani az indulatokat a szaktárca vezetője azzal is, hogy ígéretet tett a traumatológus-szakorvosjelöltek számanak emelésére, illetve arra, hogy bizonyos műtéteket helyettük majd az ortopédorvosok végeznek Végül bejelentette, a baleseti sebészeti beavatkozások után járó finanszírozást emelik - ez azonban a kórház központi kasszájában landol majd -, amiből a kórházvezetők szabad elhatározásuk alapján többletpénzt adhatnak a traumatológusoknak. Mindez azonban nem segít a többi, ezernyi ügyeletet ellátó orvoson és szakdolgozón, akik úgy érzik: nem a törvény szerint járó díjazást kapják munkájukért.
Nincs pénz
A kormány nem tud több pénzt adni a traumatológusok béremelésére, mert nincs - közölte Gyurcsány Ferenc tegnap az egészségügyi szakma képviselőinek tartott előadása után egy hozzászólásra reagálva.
Magyar Nemzet - fidesz.hu