V. évfolyam 18. szám, 2006. szeptember 6.
Dátum: 2006-09-06 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:37.624748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» Az októberi választás lehetőség letérni a gyurcsányi útról
» Fidesz-indítvány országos önkormányzati egyeztető testületre
» Pénzügyi válság fenyegeti a fővárost is
» A Szövetség polgármester-jelöltjei (2)
» Pokorni: A kormány kreatívan könyvel
» A kormány elzálogosítja Magyarország jövőjét
» Lassul a gazdasági növekedés, felpörög az infláció
» A Gallup egekbe szökő elégedetlenséget mért
» Hálaadási ünnep Esztergomban
Elképesztő, jegyezte meg az Állami Számvevőszék elnöke, hogy egyes költségvetési szervek mérlegbeszámolói tarthatatlanok. Kovács Árpád udvarias emberként elnézést kért a szóhasználatátért. De az tény, hogy a számvevők lényeges hiányosságokat találtak több minisztériumnál, valamint a vagyonkezelő szervezetnél. Utóbbi nem igazán tud tisztességesen elszámolni azzal, hogyan alakult a múlt évi bevétele. Komoly hiányosságokat tapasztaltak a tisztségében megerősített, helikopteres Kóka tárcájánál, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál, és nem teheti ki az ablakba a külügyi tárca élére ejtőernyőzött Göncz Kinga sem a volt minisztériumának gazdálkodásáról kiállított számvevőszéki bizonyítványt.
Nem csoda hát, hogy Gyurcsány Ferenc és csapata úgy ódzkodik a minisztereknek a költségvetés betartásával kapcsolatos felelősségének érvényesítésétől, mint az ördög a tömjénfüsttől. Mindezen túl a szocialisták és szabaddemokraták kormánya csak növeli a közpénzek felhasználását nem egyszer körüllengő ködöt azzal, hogy az uniós fejlesztési pénzek (8000 milliárd forintról lenne szó) felhasználásának koordinálására hivatott szervezetet kivonta a parlamenti ellenőrzés alól. A koalíciós többség ezért időről időre lesöpri a Fidesz kontrollra vonatkozó előterjesztését. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kormánybiztosa, Bajnai Gordon egyébként eléggé kínos helyzetbe került a Hajdú-Bét- és a Dunasolar-ügyek kapcsán. Az ugyancsak parlament-távoli, Gyurcsány vezette Fejlesztéspolitikai Irányító Testületben (FIT) pedig olyan, minden tekintetben "feddhetetlen" közemberek kaptak helyet, mint a számos zavaros gazdasági üggyel övezett ex-oktatási tárca vezetője, a villaépítő Magyar Bálint, vagy a szocialista kormányok idején kitört botrányok (Tocsik-ügy, zsurki vodkagyár-ügy, Kulcsár-ügy) kapcsán furcsa mód mindig képbe kerülő, magyarázkodásra kényszerülő Baja Ferenc volt kancellária-államtitkár, valamint további bukott miniszterek, mint Draskovics Tibor, Kolber István és Németh Imre. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője pedig nem más lett, mint az ÁSZ-intőt kapó állami vagyonkezelő vezérigazgatója, Vági Márton.
Utóbbiról egyébként kiderült az is, hogy a privatizációs bevételek - például a Budapest Airportért kapott pénz - számottevő részét nem fejlesztésekre, hanem folyó kiadásokra költötte a kreatív könyvelésben egyébként is élenjáró kormánnyal együttműködve. Nem meglepő az sem, hogy a tavalyi, sőt a tavalyelőtti mérlegbeszámolója miatt is elmarasztalt gazdasági tárca vezetője a napokban újabb kiárusítási elképzelésekkel rukkolt elő. Kóka János jószerével eladna mindent, ami mozdítható. A bevétel jó része pedig, ismerve a nem szívderítő tapasztalatokat, bizonyára újra "ebek harmincadjára" kerülne.
Rejtegetnének itt minden közös vagyont a köz szeme elől Gyurcsányék. Nemcsak az ellenzéknek és a Transparency Internationalnek tűnt fel, hanem Sólyom Lászlónak is, hogy elégtelen volt az egyeztetés a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ről. A köztársasági elnök Bajnai Gordonnal folytatott megbeszélése után hangsúlyozta, hogy a vitaanyag csak stratégiai terv, ebben még csak általános célkitűzések és megfogalmazások találhatók. Szükség lesz tehát arra, hogy a társadalmi egyeztetés majd a konkrét, részletes operatív programok vonatkozásában is megtörténjen. Erre most már csak kevesebb, mint egy hónapjuk van Bajnaiéknak. Apró esély talán még van arra, hogy ez az egyeztetés nem olyan lesz, mint a konvergenciaprogramról folytatott.
Az állam gazdálkodását lépten-nyomon illető kritikák mind itthonról, mind külföldről nem igazán verik ki a biztosítékot Gyurcsányéknál. Mindenesetre nemcsak, hogy szerencsés nem lenne, hanem jóvátehetetlen mulasztássá válhat, ha a felettébb furcsán kezelt privatizációs bevételekhez hasonlóan a Magyarországot 2007-2013 között megillető 8000 milliárd forint sorsáról is csupán egy szűk hatalmi kör döntene. Ideje lenne visszatérni az áldemokratikus látszatkonzultációktól a valódi társadalmi egyeztetéshez, különösen, ha mindnyájunk, az ország pénzéről van szó.
[ a lap tetejére ]
Az októberi választás lehetőség letérni a gyurcsányi útról
Az MSZP, illetve a kormány becsapta az országot és felelőssé tehető a gazdaság helyzetéért - jelentette ki Orbán Viktor a Fidesz önkormányzati kampánynyitó nagygyűlésén vasárnap, Szolnokon. A Szövetség elnöke javaslatot tett arra, hogy alakuljon meg egy önkormányzati vezetőkből álló testület, amelynek vétójoga lenne a központi költségvetés és a nemzeti fejlesztési terv elfogadásakor.
Eljött az a pillanat, amikor az emberek azt mondják a Fideszre szavazóknak: ti döntöttetek jól áprilisban, nektek volt igazatok, mert nyitva volt a szemetek. A szocialisták durva hazugságokkal borították el az országot. Megtanultuk, hogy demokráciában is tönkre lehet tenni egy országot, és ha ez bekövetkezik, akkor sem biztos, hogy a polgárok elcsapják azokat, akik ezt megtették - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: az országgyűlési választások idején nyílt, szervezett politikai hazugság történt, és ezzel tévedésben tartották a választók többségét. Ehhez két dolog kellett: gátlástalanság és nagyon sok pénz. Nem az MSZP lyukas kétfillérest érő programja és kérdéses eszméi, hanem a szocialisták pénze kerekedett felül áprilisban. Az emberektől megtagadták a valóság megismeréséhez és a szabad döntéshez való jogot, ezért ez a Magyarország már nem ugyanaz, mint ami tavasszal volt. Az ország fele áprilisban "bekötött szemmel" szavazott, ezért nem őket terheli a felelősség, hanem azokat, akik félrevezették őket.
Az önkormányzati választásokról Orbán Viktor kijelentette: ez lesz a harmadik, igazi forduló, mert most már minden polgár tudhatja, milyen az ország valós helyzete. Az őszi voksolásnak három tétje van: az ország nem fogadja el a Gyurcsány-csomagot, illetve azt, hogy becsapják, valamint felelősségre kell vonni azokat, akik ide juttatták Magyarországot.
A Fidesz elnöke megjegyezte, hogy erkölcsi szempontból a jobboldal nyerte meg az áprilisi választást; az MSZP győzelméhez nem társult társadalmi és erkölcsi támogatottság. Hangsúlyozta: az önkormányzati választás komoly lehetőség arra, hogy az ország letérjen a gyurcsányi útról. A konvergencia programot a leszakadás programjának nevezte, hangsúlyozva, hogy a Fidesz szerint radikális adó- és járulékcsökkentésre van szükség, ami orvosolná a költségvetési hiányt, és nem fosztaná meg az embereket a munkahelyüktől.
Az ország gazdasági helyzetéért az MSZP és a kormány kaméleonpolitikája a felelős. "Ma nem a demokrácia irányítja a kormányt, hanem a kormány irányítja a demokráciát", és kibújik a felelősség alól - mondta Orbán Viktor. Kósa Lajos debreceni polgármesterhez csatlakozva a Fidesz elnöke azt javasolta, hogy jöjjön létre egy önkormányzati vezetőkből álló testület, amelynek vétójoga lenne a központi költségvetés és a nemzeti fejlesztési terv elfogadásakor.
Kósa Lajos beszédében felidézte, hogy az MSZP 2002-ben és 2006-os kampányában is mást ígért, mint amit később megvalósított. Ebben az országban a politika és a kormány nem visel felelősséget semmiért" - mutatott rá a debreceni polgármester, emlékeztetve a paksi atomerőmű üzemzavarára, a brókerügyre, az érettségi botrányra és az augusztus 20-i tűzijáték következményeire, amelyekért a vezető politikusok közül senki sem vállalt felelősséget. Épp ezért, jegyezte meg, a kormánynak nincs erkölcsi alapja a megszorító intézkedésekre, ha nem nevezi meg a felelősöket. Ennél még egy Habsburg-önkényuralkodó is jobban kormányozta az országot. "Etetni kell a birkát, mielőtt meg akarod nyírni" - idézte Mária Terézia elhíresült mondását Kósa. Hozzátette: meg kell védenünk magunkat, és ennek utolsó védőbástyája az önkormányzat. Bárki, aki az önkormányzati választásokon indul, vegye nagyon komolyan az esküjét, és azt, hogy az emberek azért helyezik belé a bizalmat, hogy segítsen rajtuk, és nem azért, hogy a kormányfő ámokfutását segítse helyben. Követelni kell, hívta fel a figyelmet Debrecen polgármestere, hogy a kormány az önkormányzatokkal is egyeztessen a költségvetésről és a Nemzeti Fejlesztési Terv II.-ről.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője beszéde elején Szalay Ferenc szolnoki polgármester-jelöltet méltatta. Navracsics Tibor kiemelte: Gyurcsány Ferenc fittyet hány a szakértelemre, amikor lefejezi a közigazgatást. Bírálta a kormány privatizációs törekvéseit, amellyel szemben a Fidesz azt akarja, hogy az állam védje meg a polgárait.
Varga Mihály szerint az idén tavasszal, először a rendszerváltás óta tervezett és nyílt politikai hazugság történt Magyarországon. Sokan el is hitték, hogy nagy a jólét, ám később közölték velük, tévedés történt, nem a jólét nagy, hanem a baj. Emlékeztetett, Gyurcsány Ferenc az Orbán Viktorral folytatott nyilvános televíziós vitában még arra kérte a Fidesz elnökét, ne keltsen riadalmat a vizitdíj bevezetésével, mert ilyen nem lesz. Ezek után a héten bejelentették a bevezetését.
A Fidesz alelnöke felidézte az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálatának megállapítását, miszerint a Ferihegy eladásáért kapott 460 milliárd forintból a kormány az ígéretek ellenére csak 60 milliárdot fordított adósságtörlesztésre, 400 milliárdot folyó kiadásokra költött.
"Ki kell mondani: Magyarországon nem azért romlott a gazdasági helyzet, mert az emberek rosszabbul dolgoznak, hanem azért, mert az elmúlt időszakban rossz politikai döntések születtek" - hangsúlyozta a Fidesz önkormányzati választási kampányfőnöke. Az október 1-jei szavazás egyik tétjének nevezte, hogy jobboldali siker esetén a rossz döntéseket és intézkedéseket visszavonathassák a kormányon lévőkkel.
Az önkormányzati kampánynyitó helyszínén, a tiszaligeti sportcsarnok bejáratánál nagyméretű, piros színű "Gyurcsány-csomag" fogadta az érkezőket. A csomagon a következők voltak olvashatók: adóemelés, elbocsátások, tandíj, vizitdíj és gázáremelés. Erre ragasztottak egy sárga feliratot: "Vissza a feladónak!", jelezve azt, hogy a kampány középpontjában a Gyurcsány-csomag megbuktatása áll. A Fidesz kétnapos, szolnoki közéleti hétvégéjének záróeseményére teljesen megtelt a három és félezer ember befogadására képes sportcsarnok. Ezt megelőzően szombaton a párt vezető politikusai a város hat forgalmas helyszínén gyűjtöttek aláírásokat a Jó reggelt, Magyarország! kiáltvány támogatására. Kubatov Gábor kampányigazgató az MTI-nek elmondta: a szolnoki akció során azt tervezték, hogy túljutnak az ötszázezredik aláíráson, és ez sikerült is.
Fidesz-indítvány országos önkormányzati egyeztető testületre
Vétójoga lenne a költségvetési törvénnyel és a nemzeti fejlesztési tervvel kapcsolatban annak az országos önkormányzati testületnek, amelyet a Fidesz javasol. Navracsics Tibor frakcióvezető hétfői sajtótájékoztatóján részletezte a hétvégi kampánynyitón felvetett elképzelést. Kiemelte: az országos önkormányzati egyeztető testületet azért kell életre hívni, hogy többé ne fordulhasson elő az, hogy a kormány közérdekű információkat titkolhasson el, illetve ne történhessen meg az, hogy a költségvetés gyakran már hatályba lépésekor elveszítse érvényességét.
A testületnek a megyei jogú városok polgármesterei, a megyei közgyűlések elnökei, valamint Budapest főpolgármestere lenne a tagja. A költségvetési törvényt csak azt követően terjeszthetné be a kormány, ha az önkormányzati egyeztető testület egyetértett vele. Navracsics Tibor szerint erre azért van szükség, mert az önkormányzatok csak a központi költségvetés alapján tudnak tervezni. Ugyanígy egyeztetési joga lenne a 42 tagú testületnek a mindenkori nemzeti fejlesztési tervekre, hiszen azok több évre meghatározzák az önkormányzatok mozgásterét. A Fidesz frakcióvezetője szerint elképzelhető, hogy a testület létrehozásához alkotmánymódosításra van szükség, de bizonyára a kormánypártok sem fognak ellenállni, hiszen a demokratikus jogok bővítéséről van szó.
Pénzügyi válság fenyegeti a fővárost is
Októbertől sok milliárd forintra rúghatnak majd a fővárosi önkormányzat többletkiadásai, miközben a város csaknem 170 milliárdos adósságállománya a megugró euróárfolyam hatására tíz százalékkal is nőhet. Tovább nehezíti majd az új főpolgármester dolgát a főváros tulajdonában lévő BKV, amelynek adóssága több mint 70 milliárd forint. A pénzügyi gondokat a jelenlegi városvezetés cáfolja, ám pontos képet nem ad a főváros pénzügyi helyzetéről.
Tarlós István a Magyar Nemzetnek kijelentette: megdöbbentő, hogy a várost ilyen nagy mértékben eladósító Demszky Gábor főpolgármester nem hajlandó a nyilvánosság elé tárni az önkormányzat tényleges pénzügyi helyzetét. "Ha októberben megválasztanak, azonnal javaslom az álomfejlesztések átszervezését, mert az alapvető működést biztosítani kell. Csak a megvalósítható, a budapestiek érdekeit szolgáló beruházásokat támogatom" - tette hozzá a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és számos civil szervezet által támogatott független főpolgármester-jelölt.
A Szövetség polgármester-jelöltjei (2)
A sorozat második részében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség által indított, illetve támogatott polgármesterjelöltek nevét ismertetjük a 10 ezernél kisebb lélekszámú dunántúli településeken, valamint Pest megyében. A következő részben az ugyanilyen lélekszámú kelet-magyarországi települések fideszes jelöltjeit ismertetjük.
BARANYA MEGYE
Drávacsehi: Grünfelder Mátyás, Drávasztára: Sáity Borbála, Harkány: Bédy István, Kozármisleny: Rács Zoltán, Nagyharsány: Beregszászi József, Tésenfa: Mátyás János, Villány: Kotlár Gáborné
FEJÉR MEGYE
Adony: Müller Sándor, Alcsútdoboz: Hargitai László, Bakonycsernye: Turi Balázs, Balinka: Wéninger László, Besnyő: Háder József, Cece: Varga Gábor, Csabdi: Tiborcz Sándor, Csákberény: Kovács Miklós, Csákvár: Giesz János, Daruszentmiklós: Rauf Norbert, Előszállás: Molnár József, Gárdony: Tóth István, Iváncsa: Rédli László, Lepsény: Kiss István, Magyaralmás: Vass Lászlóné, Mezőfalva: Szántó István, Nagykarácsony: Réz István, Perkáta: Somogyi Balázs, Pusztavám: Merkatz László, Sáregres: Lengyel Zoltán
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE
Acsalag: Szilágyi Andrásné, Ásványráró: Böősy Imre, Bágyogszovát: Kránitz Norbert, Bogyoszló: Nagy Gábor, Bősárkány: Szalay Imre, Dör: Török Kálmán, Fertőd: Fülöp Géza, Fertőszentmiklós: Horváth Tibor, Győrújbarát: Röck Samu, Halászi: Majtényi Tamás, Kisbabót: Zsédely Zsigmond, Kópháza: Grubits Ferenc, Máriakálnok: Széles Sándor, Mosonszentmiklós: Samodai Imre, Rábacsécsény: Kovács Teodóra, Rábapatona: Jutasi Kálmán, Szárföld: Horváth Ferenc
KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE
Bakonyszombathely: Pintér Lajos, Ete: Rohonczy László, Kisbér: Udvardi Erzsébet, Kocs: Topos Tibor, Környe: Szántó Attila, Nyergesújfalu: Herdy Győző Péter, Szomód: Ruchti Róbert
PEST MEGYE
Aszód: Búzás János, Biatorbágy: Győri Tamás, Csobánka: Kemény István, Domony: Hegyváriné Pauló Mária, Dunavarsány: Bóna Zoltán, Halásztelek: Sipos Tibor, Inárcs: Lénárd Imre, Kiskunlacháza: Fábián Miklós, Kocsér: Bodnár András, Kőröstetétlen: Pásztor Imre, Nagymaros: Edöcsény András, Perbál: Varga László, Pusztazámoly: Kajzer Aranka, Ráckeve: Dávid László, Sülysáp: Horinka László, Szigetcsép: Burján András, Szob: Remiczky Zoltán, Sződliget: Bábiné Szottfried Gabriella, Tápióság: Bartucz Attila, Tököl: Hoffman Pál, Törtel: Godó János, Tura: Szendrei Ferenc, Visegrád: Hadházy Sándor
SOMOGY MEGYE
Ádánd: Pollak Tibor, Balatonföldvár: Holovics Huba, Balatonmária: Tengerdi Győző, Balatonőszöd: Antal János, Balatonszárszó: Méhész László, Balatonszemes: Szomorú Szilárd, Bábonymegyer: Ruff Flórián, Bárdudvarnok: Rácz János, Bodrog: Heizer Kornél, Buzsák: Mezriczki Ferenc, Csoma: Szűcs András, Csököly: Bognár Zsolt, Csurgó: Szászfalvi László, Drávatamási: Makovi Gyula, Ecseny: Darázs Gábor, Edde: Megyeri János, Fonyód: Hidvégi József, Gölle: Kovács Ernő, Hajmás: Török Sándor, Kaposgyarmat: Balogh Józsefné, Kaposmérő: Prukner Gábor, Kaposújlak: Rózsás Gyula, Karád: Markaf Attila, Kánya: Schmuck Ferenc, Látrány: Gombos Sándor, Lengyeltóti: Zsombok Lajos, Mernye: Kisfalusi András, Miklósi: Müller Miklós, Mosdós: Keresztes József, Nagykorpád: Tóth Tibor, Nagyszakácsi: Tóth Lajos, Nágocs: Pál Imréné, Ordacsehi: Kis Miklós, Osztopán: Gelencsér Józsefné, Patalom: Wéber József, Pálmajor: László Imréné, Polány: Ellengerger Tamás, Rinyakovácsi: Orbán Margit, Ságvár: Kecskés Gábor, Simonfa: Bodrog Gábor, Somodor: Koklecz László, Somogyaszaló: Balogh Istvánné, Somogygeszti: Marton Rudolf, Somogymeggyes: Weisz József, Somogysárd: Csikós-Nagy Márton, Somogytúr: Müller Tibor, Szabadi: Fülöp László, Szántód: Dancs József, Szenna: Patak Norbert, Szólád: Nagy Dániel László, Szőlösgyörök: Klotz Péter, Tab: Schmidt Jenő, Taszár: Horváth Zoltán, Tengőd: Ifj. Lakos János, Törökkoppány: Ifj. Varga György, Újvárfalva: Kispéter Pálné, Vése: Bertók László, Vörs: Nagy Tamás, Zamárdi: Egyed Zoltán, Zákány: Jankó Szabolcs, Zimány: Takács János, Zselickislak: Bene Sándor
TOLNA MEGYE
Alsónána: Kiss Istvánné, Attala: Kalocsa Jenő, Bikács: Nyerges Ferenc, Döbrököz: Nagy Norbert, Dunaföldvár: Keresztes Lajos, Diósberény: Tillmann András, Fadd: Fülöp János, Fürged: Barkóczi József, Hőgyész: Szili Lajosné, Iregszemcse: Süvegjártó Csaba, Kapospula: Tar Csaba, Nagyszékely: Várkonyi Zoltán, Ozora: Schranz Istvánné, Regöly: Porga Ferenc, Sárszentlőrinc: Demény Károly, Tamási: Ifj. Ribányi József, Zomba: Szűcs Sándor
VAS MEGYE
Csepreg: Háromi Jenő, Egyházasrádóc: Sőre Zoltán, Nárai: Koltai Ernő, Rábatöttös: Huszár István, Sorkikápolna: Babos László, Szentgotthárd: Viniczay Tibor, Tanakajd: Görcz Gyula Csaba, Vasvár: Németh Zsolt
VESZPRÉM MEGYE
Bakonyjákó: Takács Szabolcs, Bakonyszücs: Oláh Géza, Balatonalmádi: Keszey János, Devecser: Kovács László, Egyházaskesző: Nagy Margit, Herend: Jánszky Lajos László, Márkó: Hartmann Antal, Nemesvámos: Bozóky Jenő, Öskü: Gyapay Zoltán, Pápateszér: Szalczer György, Pétfürdő: Dombi Norbert, Sümeg: Rédei Zsolt, Zirc: Ottó Péter
ZALA MEGYE
Lenti: Nógrádi László, Nemessándorháza: Szabó Csaba, Orbányosfa: Kocsis Ferencné, Pacsa: Nagy Kálmán, Tófej: Horváth Zoltán, Zalaszentgrót: Császár József
[ a lap tetejére ]
A konvergenciaprogram elkészítését az átgondolatlanság, a kapkodás és kizáróag a megszorításokra való koncentrálás jellemezte. Ez tehát igazából nem más, mint a második Gyurcsány-csomag -szögezte le a Szijjártó Péter. A Gyurcsány-kormány által készített program rossz az embereknek, rossz a gazdaságnak, valamint ismeretlen az államháztartásra gyakorolt hatása.
A Fidesz szóvivője egy nappal a kormányfő és négy parlamenti párt képviselőjének a konvergenciaprogramról tartott diskurzusa után leszögezte: ha a konvergenciaprogramot egészében kívánjuk értékelni, akkor sajnos azt kell mondani, hogy ez újra a magyar emberek értelmetlen megsarcolásáról szól. A program arra koncentrál, hogy hol lehet még többet, még jobban megszorítani; hogyan lehet még több pénzt elvenni a magyar emberektől.
Emlékeztetett a Konvergencia Tanács véleményére, miszerint a bevételek növelésére egyértelműen és minden részletre kiterjedően kidolgozott elképzelést fogalmaz meg a program, ugyanakkor a kiadási oldalon még nyomokban sem létezik koncepció.
Szijjártó aláhúzta: a konvergenciaprogram beadási határideje hónapokkal ezelőtt ismert volt, ennek ellenére a kormány az esemény előtt három nappal érkezett el a munka azon stádiumába, hogy megbeszélésre hívták a pártok vezetőit. "Komolyan gondoljuk-e, hogy valóban egyeztetés az az esemény, amely előtt percekkel, de maximum órákkal válik ismertté a Konvergencia Tanács, a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék véleménye?" - kérdezte a szóvivő. Hozzátette: ráadásul az ellenzék egyetlen javaslatát sem fogadták el.
A programról folytatott pártközi megbeszélésről, melyről egyébként a késedelmes összehívás miatt az MDF távol maradt, Navracsics Tibor a találkozó után elmondta: annak nem az érdemi egyeztetés volt a célja, hanem az, hogy a kormány és a koalíció két pártja az ellenzék háta mögé bújva próbálják meg a felelősséget áttolni a konvergenciaprogramért. A találkozón a Fidesz négy javaslatcsomagot tárt a tárgyalófelek elé. A program jobb megalapozása végett arra kérték a miniszterelnököt, hogy az előkészítésbe vonja be a Magyar Kereskedelmi és Ipari Kamarát és az Agrárkamarát. Indítványozta Gyurcsány Ferencnek, hogy a jegybank és a kormány eltérő inflációs prognózisa miatt egyeztessen a Magyar Nemzeti Bank elnökével. Ennek kapcsán Navracsics utalt arra, hogy amikor a kormány és a jegybank számai különböztek, ez idáig mindig a Nemzeti Banknak volt utólag igaza. A Fidesz szintén felvetette, hogy az Országgyűlés plenáris ülésén vitassák meg a konvergenciaprogramot. Ezt, miként a költségvetési tanács létrehozására, illetve a miniszterekre a költségvetés betartása kapcsán háruló anyagi felelősségére vonatkozó indítványt, továbbá az uniós pénzek felett őrködő, Bajnai Gordon által irányított fejlesztéspolitikai tanács parlamenti ellenőrzésére vonatkozó javaslatot a miniszterelnök elutasította. Gyurcsány mindössze arról a Fidesz-javaslatról kért írásos előterjesztést, amely szerint a konvergenciaprogramban, majd az Új Magyarország fejlesztési tervben szerepelnie kellene a Széchenyi Vállalkozásfejlesztési Alapnak, amely uniós források felhasználásával segítené elő a magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozások erősítését.
A találkozón a Fidesz képviseletében ugyancsak részt vevő Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: a konvergenciaprogram jelen pillanatban nem más, csak egy papír, amin számok vannak. A közgazdász professzor az Info Rádiónak kifejtette, hogy a program igazi próbája a költségvetés lesz, azaz tartani tudja-e majd a büdzsét a kormány. Az elmúlt évek tapasztalatai után érthető, hogy ódzkodik a kormány attól, hogy dátumot mondjon az euró bevezetésére, mivel az unió pénzügyi főbiztosa teljesen jogosan mondja: csak egy céldátum legyen, de azt tartsa is be az ország. Ám ha nincs dátum, akkor nincs kapaszkodó sem, e nélkül viszont nagyon könnyen felpuhulhat a konvergenciaprogram a különböző társadalmi, gazdasági vagy világgazdasági változások hatására.
Pokorni: A kormány kreatívan könyvel
A kormány nem tárja fel őszintén a gazdasági helyzetet a konvergenciaprogramban, hanem még mindig ügyeskedni akar. Pokorni Zoltán erről egy reggeli tévéműsorban beszélt pénteken. A Fidesz alelnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a konvergenciaprogramban az államadósságot és a hiányt növelő tételek között még mindig nem szerepel a felsőoktatási PPP-programok több mint 170 milliárd forintja, de az ugyanilyen konstrukcióban tervezett, börtönépítésre szánt 40-50 milliárd forint is a "sötét zónában" van. A konvergenciaprogramban szintén nincs benne, hogy az egyetemeket az idén szeptembertől újabb maradványképzésre kötelezik, vagyis a kormány megint a kreatív könyvelés eszközéhez nyúl, 43 milliárd forintot el akar dugni a következő év terhére.
Még mindig ügyeskedik a kormány, mert azt hiszi, hogy be lehet csapni az Európai Unió statisztikai hivatalát, az embereket és a magyar sajtót - hangsúlyozta Pokorni. Kijelentette, hogy ezért nem ért egyet azokkal a véleményekkel, miszerint a kormány végre szembenézett a valós gazdasági helyzettel a konvergenciaprogramban. A kormány valóban sokkal őszintébb mint eddig, de még mindig nem beszél igazat - jegyezte meg.
A Fidesz és a kormányoldal elképzeléseit összehasonlítva úgy fogalmazott, hogy amíg a Gyurcsány-kormány megszorítással, adóemeléssel akar pénzügyi egyensúlyt teremteni, addig a legnagyobb ellenzéki párt az adózók számát növelné gazdaságélénkítő, ugyanakkor munkahelyteremtő politikával.
A kormány elzálogosítja Magyarország jövőjét
A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, hogy ne merjen olyan privatizációs döntéseket hozni, amelyekkel elherdálják a nemzeti vagyont és elzálogosítják Magyarország jövőjét - hangsúlyozta Szijjártó Péter keddi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, a Gyurcsány-kormány rossz utat választott, amikor ki akart kerülni a pénzügyi válságból. Bebizonyosodott, hogy a megszorítások, az adó- és járulékemelések útja rossz válasz arra a helyzetre, amelybe ez a kormány juttatta Magyarországot. Az elmúlt években, a szocialista-szabaddemokrata kormány ténykedése alatt az állami vagyon elherdálása felgyorsult, ugyanakkor ez egyáltalán nem járt a gazdasági mutatók javulásával. Nem csökkent, hanem nőtt hazánk eladósodottsága. Hazug és helytelen az az érvelés, miszerint a privatizáció csökkentené az államadósságot - mutatott rá Szijjártó.
Kijelentette: az állam lehet jó, de rossz gazda is. Ha az bizonyosodik be, hogy az állam rossz gazda, akkor le kell vonnia a magára vonatkozó következtetéseket. Jelenleg a kormány olyan cégek, nemzeti társaságok privatizációját tervezi, melyek elherdálása rontaná az emberek mindennapi életkörülményeit. A Volán-társaságok, a Magyar Villamos Művek, illetve a Magyar Posta magánosítása a tömegközlekedés további ritkulásához, az áram árának újabb növekedéséhez, valamint újabb postahivatalok bezárásához vezethet.
Cser-Palkovics András elmondta: azok után, hogy a gázár-kompenzációs rendszer kifejezetten bünteti a nyugdíjasokat, az áfa-emelés legsúlyosabban éppen őket érinti, most a kormány megszüntetni szándékozik ingyenes utazási kedvezményüket. A helyettes szóvivő kifejtette, hogy a Gyurcsány-kormány megint pont az ellenkezőjét teszi annak, mint amit a kampányban ígért, ráadásul ezt regisztrációs és egyéb nevetséges kifogásokkal teszi. Miután a kabinet eddigi intézkedései a társadalom szinte minden rétegét (a fiatalokat, a vállalkozókat, a családosokat) érintették, most a nyugdíjasok is sorra kerülnek.
[ a lap tetejére ]
Őszintén sajnálom a diákokat. Nem azért, mert véget ért a vakáció, visszagyömöszölik őket az iskolapadba, azért irigylem őket. Ám ha arra gondolok, hogy az életnek tanulnak szegény gyanútlan jószágok, s eszembe jut ez az elhúzódó nyomorúság, amit életnek mondunk mostanság, hát összefacsarodik a lelkem.
Ezt nem kéne megtanulni, sőt lehetőleg távol kéne tartani gyermekeinket ettől az egésztől, de sajnos akkor védtelenek lennének és kiszolgáltatottak. Mert az "életnek tanulás" alapelve a modern világban nem azt jelenti, hogy a gyermeket felkészítik a felnőtt lét felelősségére, hanem pusztán csak annyit, hogy hozzáedzik a nebulót mindenféle aljassághoz és erőszakossághoz, mert manapság annak veszi hasznát.
Nekünk is edzett lélekre van szükségünk, hogy civilizált ember módján viseljük a ránk zúduló nehézségeket, még ha a demokrácia játékszabályai szerint illendő úgy mondani, hogy végeredményben mi zúdítottuk magunkra. Pedig már apáinkat is azzal hülyítették, hogy a mi nemzedékünknek már egy merő kacagás és kéjmámor lesz az élet, majd minket győzködtek, hogy a gyerekeinknek már mindenképpen jobb lesz, van értelme az átmeneti áldozatnak, a jövő nemzedék boldogulása mindent megér. Átverték atyáinkat, átvertek minket is, sőt most próbálnak átverni újra és sokadszor, s minden jel szerint mi újra és sokadszor hagyjuk magunkat. Igaz, minket az élet iskolájában csak alkalmazkodásra, meghunyászkodásra, lapításra tanítottak, azaz, miként lehetünk öntudatos kommunisták, büszke baloldaliak, a szocialista társadalom hasznos tagjai. Ezért képtelen a választópolgárok többsége megtanulni saját érdekeinek felismerésétől kezdve az önálló döntésig sok mindent, ami a felnőtt lét nélkülözhetetlen velejárója. S ahogy a tanügy irányítóit, elszánt reformereit elnézzük, bizonyosak lehetünk, hogy nem szánnak ők a mi gyermekeinknek sem jobb, boldogabb sorsot, hiszen nem a felelősségvállalásra nevelik őket, hanem felelőtlen senkiháziak hatalmának elviselésére. Arra készítik fel szerencsétleneket, hogy nekik is beadagolhassák a "majd a gyermekeiteknek jobb lesz..." kezdetű szociális igazságosságot.
Ezen a szeptember elsején becsöngettek az egész magyar társadalomnak is. Mindenkinek meg kell tanulnia az új egyensúlyozást, a szeptember 1-jétől érvényes új árakat, új közterheket és elvonásokat, hová vezetnek a szivárványos, vörös csillagos, sarló-kalapácsos ígéretek, magyarán, a magyar nép okuljon már abból, hogy ugyanaz a jellemtelen társulat már megint becsapta, s minden simulékonyságával, átváltozó és álcázó képességével arra törekszik, hogy továbbra is folyamatosan szédítse és elbolondítsa. Ráébredhetne végre az ország lakossága, hogy a mindenhez értő, szociálisan érzékeny szakembergárda, a népboldogító baloldal az Új Magyarország fejlesztési tervvel, az Új egyensúllyal, mindenféle új programjával és reformjával csak tovább rongálja, szegényíti, rombolja az országot, lassítja, apasztja, sorvasztja a gazdaságot, fosztogatja az embereket. Ezt teszi velünk több mint hatvan éve. Ennyi idő alatt bőven megtanulhattuk volna, hogy mire törekszik a baloldali hatalom, s azt is, hogy hiába állítja, fogadkozik, esze ágában sincs megváltozni.
Ugró Miklós, Magyar Nemzet, 2006. szeptember 1.
Pálffy Istvánt sújtja pártunk és kormányunk média-megmondóembereinek megvetése, mióta rádiójegyzet formájában azt találta mondani, hogy veszélyben a haza. Igaz, pártot, irányzatot nem jelölt okként a népesség fogyásáért, az iskolák és a kisposták megszűnéséért, a kistelepülések kiüresedéséért, de mivel az ország mai állapotáról beszélt, kritikája nem elsősorban az ellenzéket bánthatta.
Fel is horgadt a ballibek szélsőségesen intoleráns csoportja, amelynek tagjai a maguk fajtáján kívül senkit sem képesek elviselni, az MSZP-SZDSZ-kormány bírálóit pedig rögvest nyílt uszítással, gyűlöletkeltéssel vádolják. Ők az usziták, a szekértáborlakók, akik balról mindent megtesznek a békétlenség fenntartásáért, a mesterséges félelemkeltésért, a politikai alternatíva lejáratásáért, hogy régen szerzett kiváltságaikat megtarthassák. Ők azok, akik hosszasan ünneplik magukat, ha nagy ritkán nemcsak az ellenzéket ütlegelik, de övéiket is kritizálják. Mintha a sajtónak - a tájékoztatáson kívül - nem az adóforintjaink sorsáról döntő kormányzat kontrollja lenne a feladata.
Pálffy mindjárt MIÉP-pel oltott fideszes lett, akinek nincs helye a közszolgálati televízióban, mert azt írta, hogy veszélyben a haza. Miközben a valóságban... veszélyben a haza.
Közszolgálati műsorkészítő ne mondjon véleményt! - érvelnek az usziták, akiket cseppet sem zavar amúgy a Népszabadságban és a 168 Órában publikáló Aczél Endre, a Színes Bulvárral azonosítható Pallagi Ferenc főszerkesztő, valamint a Klubrádióban propagandaműsort készítő Orosz József közszolgálati mélyrepülése.
Ők rendben vannak. Ők az ellenzék szigorú ellenőrei. A fennálló rend őrei.
Többek között miattuk is juthatott veszélybe a haza. Az uszita kórus lankadni nem akaró orbánozása közepette a "kedves hatalom" azt mondhatott, amit akart. És ők önfeledten körülölelték.
Borókai Gábor, Heti Válasz, 2006. augusztus 31.
[ a lap tetejére ]
A munkavállalók által fizetendő egyéni egészségbiztosítási járulék szeptember 1-jétől a jelenlegi 4-ről 6 százalékra emelkedett, valamint a nyugdíjas foglalkoztatott is köteles egyéni természetbeni egészségbiztosítási járulékot fizetni, ennek mértéke 4 százalék. A munkavállalókat érintő további változás, hogy 2006. szeptember 1-jétől a munkavállalói járulék mértéke a jelenlegi 1-ről 1,5 százalékra nő. Az emeléseknek megfelelően csökken a magyar munkavállalók nettó fizetése is e hónaptól. Bár a munkaadók által fizetendő adók és járulékok közvetlenül nem hatnak a nettófizetésre, mégis közvetetten befolyásolják a béreket, hiszen egy bértárgyalásnál a vezetők figyelembe veszik a munkaadó által fizetendő adót is. Ezen a téren ugyan nem következik emelés, de a kormány korábbi ígéreteivel ellentétben a tételes egészségügyi hozzájárulás nem szűnik meg novembertől, azt továbbra is fizetni kell az alkalmazottak után, ennek mértéke 1950 forint marad.
Lassul a gazdasági növekedés, felpörög az infláció
Már idén elkezd lassulni a magyar gazdaság növekedése, miközben nő az infláció és a munkanélküliség - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzéséből, amely szerint az államháztartás idei hiányának módosított célja sem tartható, s a deficit eléri az 1850 milliárd forintot.
Lelassul a magyar gazdaság növekedési üteme: az idei év egészére még 4 százalékos bővülés várható, jövőre azonban a közszolgáltatások által termelt GDP - a költségvetési szektorban csökkenő reálkereset és létszám következtében - jelentősen csökken. Ezt állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült legfrissebb előrejelzése. A kutatók a növekedés visszaesésével párhuzamosan az infláció emelkedésére számítanak. Az augusztusi energiaár-emelés és a szeptemberi áfa-emelés hatására a pénzromlás üteme az előrejelzés szerint decemberben elérheti az 5,8 százalékot. Az infláció tetőzését a GKI 2007. május-júniusra várja. A reálkeresetek tekintetében az intézet a növekedés lassulását vetíti előre, és 2006-ra mindössze 2,5 százalékos reálkereset-emelkedést valószínűsít. Romlás várható a munkanélküliség alakulásában is: a tavalyi 7,3 százalékos ráta után idén decemberre 7,5 százalékos munkanélküliséget jósolnak a kutatók. A GKI szerint az államháztartási hiány módosított célja sem tartható, s idén az éves pénzforgalmi szemléletű deficit eléri az 1850 milliárd forintot.
A Gallup egekbe szökő elégedetlenséget mért
Az MSZP a teljes lakosság 23, a FIDESZ 34 százalékára számíthatna, ha most lennének az országgyűlési választások. Drasztikus változás következett be a lakosság körében az anyagi kilátások megítélésében: minden tíz felnőttből hat helyzete további romlására számít (60 %). Gyurcsány Ferenc megítélése is történelmi mélypontra süllyedt.
Idén májusban, közvetlenül a választások után, a szavazásra jogosultak körében az MSZP támogatóinak aránya 35 % volt, ez júliusra 21 százalékra zuhant, augusztusban pedig 23 %-on stagnál. A Fidesz támogatottsága nem nő, ezzel párhuzamosan: a vezető ellenzéki pártra a teljes lakosság 35-38 %-a szavazott volna "egy most vasárnap tartandó választáson" az elmúlt négy hónapban.
Augusztusra az MSZP tavaszi támogatóinak kétharmadát tudta megőrizni (68 %), a maradék egy harmadból 10 % nem szavazna, 14 % nem tudja, kire adná a voksát, ha most volnának a választások. A fennmaradó elveszített támogatók közül mindössze 4 % mondja, hogy most, ha tehetné, a Fideszre szavazna. A jobboldal relatív előretörése a baloldali kiábrándultság hatása, nem pedig a jobboldal növekedett szavazatvonzó képességének eredménye.
A Gallup augusztusi mérése szerint a pártot választók, illetve a pártot választó biztos szavazók körében a Fidesz 53, illetve 56 %-on áll. Az MSZP 36 és 35, az SZDSZ 4-4, az MDF 3-2, a MIÉP 2-2 %-ot tudhat magáénak.
A májusi 66 %-kal szemben augusztusban a megkérdezettek 83 %-a tartotta rossznak a magyar gazdaság helyzetét. Az elmúlt hét esztendőben (1999-től mérik) ekkora elégedetlenséget még soha nem mért a Magyar Gallup Intézet a hivatalban lévő miniszterelnökkel kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc munkájával a választópolgárok 61 százaléka elégedetlen. Medgyessy Péter leváltása előtti népszerűségi mélypontján a magyarok 58 százaléka vélekedett úgy, hogy nem végzi megfelelően a munkáját.
Erdő Péter bíboros, prímás az esztergomi bazilika felszentelésének 150. évfordulójára emlékező szombati szentmiséjén az isteni gondviselés jelképének nevezte Magyarország főtemplomát, amely a történelem viszontagságai után lehetővé tette az élet, a kereszténység és a magyarság megújulását. Az esztergom-budapesti érsek abban a miseruhában köszöntötte a résztvevőket, amelyben 1856. augusztus 31-én Scitovszky János prímás felszentelte a már majdnem elkészült bazilikát, reményt adva az 1848-49-es szabadságharc bukása után elcsüggedt magyarságnak. A szentmisén Erdő Péterrel koncelebrált Juliusz Janusz apostoli nuncius, a püspöki kar több tagja, köztük Orosch János pozsony-nagyszombati segédpüspök. (A hajdani esztergomi főegyházmegye 2500 települést, részben a mai Szlovákia kétharmadát fedte le.) A hálaadási ünnepen jelen volt Sólyom László köztársasági elnök, Lenkovics Barnabás és Péterfalvi Attila ombudsman, Orbán Viktor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Meggyes Tamás esztergomi polgármester. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kormányszóvivő közlése szerint más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu