Kampánykörúton Orbán Viktor
Megkezdi önkormányzati választási kampánykörútját Orbán Viktor; a Fidesz elnöke csütörtökön Pest és Bács-Kiskun megyei településekre látogat.
Dátum: 2006-09-06 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:38.517906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor a Pest megyei Gyálon kora délután a környék polgármesterjelöltjeivel találkozik, majd Kecskemétre utazik és Zombor Gábor polgármester-jelölt kíséretében ellátogat az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatóságába, ahol Kellermann Péter igazgató főorvos fogadja.
A pártelnök programja este Kiskunmajsán fejeződik be, ahol az elnök a városban élő emberekkel, újságírókkal és a Fidesz kampányát segítő aktivistákkal találkozik.
Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a következő hetekben a pártelnöknek több megyében és Budapesten lesznek programjai, a Fidesz önkénteseivel is több alkalommal találkozik majd.
A pártelnökön kívül Navracsics Tibor frakcióvezető, Pokorni Zoltán és Pelczné Gáll Ildikó alelnök, valamint Kövér László választmányi elnök is tart vidéki és budapesti lakossági fórumokat.
A Fidesz szeptember 3-i szolnoki nagygyűlésével indította el a kampányt, amelynek középpontjában a Gyurcsány-csomag megbuktatására irányuló Jó, reggelt Magyarország! kiáltvány és az ahhoz kapcsolódó aláírásgyűjtés áll.
A Jó reggelt, Magyarország! jelszó szerepel a Fidesz óriásplakátjain is, amelyekkel a párt arra kívánja felhívni az emberek figyelmét, hogy nem tudták, mire szavaznak, amikor az MSZP-re és az SZDSZ-re voksoltak az országgyűlési választásokon - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter.
A plakátokon az SZDSZ és az MSZP választási ígéretei szerepelnek - például "Több SZDSZ, kevesebb adó", "Nem lesz tandíj" - mellettük a Jó reggelt, Magyarország! jelszó és logója, egy piros-fehér-zöld vekker látható, valamint a Fidesz és a KDNP e-mail címe.
Szijjártó Péter arra kérdésre, hogy miért nincs rajta a plakátokon a Fidesz logója, azt mondta: mindenki tisztában van azzal, hogy a Fideszhez köthető a Jó, reggelt Magyarország! jelszó.
A Fidesz Orbán Viktor július 22-i Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen mondott beszédét követően hozta nyilvánosságra a Jó reggelt, Magyarország! című kiáltványt. A dokumentum szerint a Fidesz szeptember 23-án a Hősök terére várja mindazokat, akik tiltakozni szeretnének a nyílt politikai hazugság ellen.
MTI - fidesz.hu