Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hol az egészségügyi reform?

Mikola István szerint továbbra sem látható az egészségügyi reform. Még mindig koncepcionális vita folyik, ráadásul nem is az ellenzék és a kormány, hanem az SZDSZ és az MSZP között - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa.


Dátum: 2006-09-06 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62966
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:38.806582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Nem látjuk az egészségügyi reformot, ez a legnagyobb gondunk" - hangsúlyozta az InfoRádióban Mikola István, aki szerint nincs semmiféle olyan szakanyag, amely "hatástanulmányokkal, számításokkal felszerelve reformanyagnak lenne nevezhető".

A politikus szerint a kormánypártok között még mindig koncepcionális vita zajlik, amelyben az SZDSZ egy "latin-amerikai típusú neoliberális egészségügyi reformot akar végrehajtani".

Mikola István szerint az eddig bejelentett intézkedések csak a bevétel növelését szolgálják. Ráadásul a bevezetendő díjak az alkotmánnyal sem egyeztethetőek össze, hiszen az alaptörvény kimondja, hogy a járulékfizetés fejében térítésmentesen jár az egészségügyi ellátás - hangsúlyozta a Fidesz szakpolitikusa.

A legnagyobb ellenzéki párt a több biztosítós modellt sem támogatja. Mikola István egyenesen úgy fogalmazott: "hát nem erre tart a világ, szó sem lehet róla!"

InfoRádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek