Szeptember 10-én nyílik a Képmutató plakátkiállítás
Szeptember 3-án járt le a Képmutató plakátpályázat beküldési határideje. A Fideszhez érkezett műveket szeptember 10-étől a nagyközönség is megtekintheti a Felvonulási téren, valamint honlapunkon.
Dátum: 2006-09-06 12:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:39.151841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség augusztus második felében hirdette meg Képmutató plakátpályázatát, amelyben a kreatív tehetséggel megáldott fiatalokat arra kérte fel, hogy szólás- és véleménynyilvánítási szabadságjogukkal élve mondják el a véleményüket a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedéseiről. A beérkezett pályaművek számából úgy tűnik, sokan tartanak görbe tükröt a Gyurcsány-kormány felé, a zsűri ugyanis több száz terv közül válogathatott. A húsz legjobb alkotást a nagyközönség szeptember 10-étől a Felvonulási téren rendezett plakátkiállításon valamint honlapunkon tekintheti meg.
fidesz.hu