Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jövőre kevesebben tanulhatnak egyetemen

Kevesebben tanulhatnak jövőre államilag támogatott képzésen - írja a Népszabadság.


Dátum: 2006-09-06 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:39.448010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy miniszteri előterjesztés szerint az eddigi 62 ezer helyett csak 56 ezer elsős kezdheti majd meg tanulmányait. A lap információi szerint az agrárszakokra 30, a gazdálkodási területre 24, a bölcsészképzésbe 20, a jogászképzésre pedig 13 százalékkal kevesebb hallgató kerülhetne be.

Az államilag támogatott képzések létszámának csökkentésével, nyilvánvalóan csökken a összhallgatói létszám is, hiszen a térítéses képzések költségeit sokan nem tudják kifizetni.

Népszabadság - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek