Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Obstrukcióval próbálkozik a francia baloldal: 137 ezer módosító egyetlen törvényjavaslathoz

Nyolc évig és nyolcvan napig tartó vitát eredményezne, ha a francia nemzetgyűlés megvitatná a többségi állami tulajdonú Gaz de France (GdF) privatizációjáról szóló kormányzati törvényjavaslathoz a baloldali ellenzék által benyújtott 137 449 módosító indítványt, ami pedig elengedhetetlen lenne a Suez SA közüzemi szolgáltató és a GdF tervezett egyesülése előtt - jelentette ki Jean-Louis Debré, a francia nemzetgyűlés elnöke a Le Figaro című párizsi napilapnak szerdán adott interjújában.


Dátum: 2006-09-06 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:40.341543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A francia nemzetgyűlésben ciklusonként átlag 20 ezer módosító indítványt nyújtanak be a képviselők. Ezúttal azonban egyetlen törvényjavaslat - a Szocialista Párt (PS) több mint 90 ezer és a Francia Kommunista Párt (PCF) több mint 40 ezer módosító indítványával - megdöntötte az 1958 óta fennálló V. Köztársaság minden rekordját.

A GdF privatizációjáról szóló törvényjavaslat vitája csütörtökön kezdődik a nemzetgyűlésben, és elvileg szeptember 22-ig tartana. A tervezett menetrend azonban tarthatatlannak tűnik, ugyanis Debré szerint valamennyi módosító indítvány megvitatása 11 100 órát igényelne, amely a nemzetgyűlés normál ritmusában nyolc évig és nyolcvan napig tartana.

A nevetséges helyzet láttán a kormányzó Népi Mozgalom Uniójának (UMP) képviselői szeretnék elkerülni, hogy a kormány az alkotmány 49.3-as cikkelye alapján rendeletben hirdesse ki a privatizációt, ahogy az tavasszal a - társadalmi nyomásra később visszavont - munkajogi reformmal történt.

A nemzetgyűlés elnöke szándéka szerint mindent megtesz, hogy a parlament "normális vita" keretei közt vitassa meg és fogadja el a Suez-Gdf fúzióját. Ennek érdekében minden képviselőt felkért, hogy csökkentse módosító indítványainak számát. Cserébe hajlandó lenne harminc órával meghosszabbítani a tervezett vita időtartamát.

Az ellenzék viszont ragaszkodik a parlamenti obstrukció jogához. "A kormány javaslata demokratikus botrány" - jelentette ki Jean-Marc Ayrault, a szocialisták frakcióvezetője, aki szerint a benyújtott módosítások a franciák érdekeit védik.

Biztosítandó Franciaország energiaellátásának függetlenségét, Dominique de Villepin francia kormányfő még februárban jelentette be, hogy támogatja a két energiaszolgáltató egyesülését. Ez azután történt, hogy az olasz Enel jelezte: felvásárlási ajánlatra készül a Suez megszerzése végett.

A GdF privatizációjáról szóló törvényjavaslatot a francia parlamenti képviselők többsége júniusban sem tartalmában, sem módszerében nem támogatta, ezért az akkor kibontakozott vita után nem rendelt el szavazást a házelnök.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek