Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós István a listavezető

Benyújtotta fővárosi közgyűlési listáját szerdán a Fővárosi Választási Irodánál (FVI) a Fidesz budapesti szervezete, a listát Tarlós István vezeti.


Dátum: 2006-09-06 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:46.543680, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megyesné Hermann Judit, az FVI vezető-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy a párt 80 nevet tartalmazó fővárosi listavezetője Tarlós István. A jelenleg 16 fős frakció tagjaiból a benyújtott lista első 16 helyén öten szerepelnek - tette hozzá. Tarlós Istvánt egyébként független főpolgármester-jelöltként már nyilvántartásba vette a Fővárosi Választási Bizottság (FVB).

A választási iroda vezető-helyettes közölte, hogy az MDF és az SZDSZ még nem jelezte náluk, hogy mikor nyújtja be fővárosi listáját. Ezt szeptember 12-ig megtehetik - jegyezte meg. A Munkáspárttól viszont értesítést kaptak, hogy csütörtökön főpolgármester-jelöltjük benyújtja ajánlásait. A főpolgármester-jelölti ajánlások benyújtási határideje pénteken délután jár le. Az FVB pénteken dönt a már benyújtott listák és a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételéről. Eddig egy fővárosi listát és négy főpolgármester-jelöltet vett nyilvántartásba az FVB.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek