Fellendülőben Montenegró idegenforgalma
Sok éve a legsikeresebb idegenforgalmi idényt tudhatja maga mögött Montenegró: szeptember elejéig 800 ezer látogató kereste fel, 18 százalékkal több, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A turisták fele külföldi volt, számuk a tavalyi év megfelelő időszakához képest 40 százalékkal nőtt.
Dátum: 2006-09-06 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:50.480903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idén összesen 300 millió eurós idegenforgalmi bevételt várnak, 22 százalékkal többet mint tavaly. A kivételes természeti szépségekkel megáldott Montenegró idegenforgalmának fejlődését a rossz közutak, az áram- és vízszolgáltatásban mutatkozó zavarok és a helyeként kifogásolható köztisztaság hátráltatják, annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentős javulás tapasztalható ezeken a területeken - írja az APA hírügynökség.
MTI - fidesz.hu