Meghátrálásra kell kényszeríteni a kormányt
A jobboldalnak most arra kell készülni, hogy még az ősz folyamán meghátrálásra kényszerítse a kormányt, visszavonassa a megszorító csomagot és demokratikus eszközökkel eltérítse attól, hogy a csomag szellemében fogadja el a következő évi költségvetést - mondta Orbán Viktor a Barankovics-emlékülésen szerdán Győrött.
Dátum: 2006-09-07 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63013
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:52.886057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a Magvassy Mihály Sportcsarnok telt háza előtt nagy tetszésnyilvánítással kísért előadásában kijelentette: az önkormányzati választás arra ad lehetőséget, hogy az emberek kifejezzék tiltakozásukat a kormány megszorító csomagjával szemben. Ez esetben nem folytathatja a kormány ezt a politikát anélkül, hogy el ne veszítené legitimitását. "Onnantól kezdve a kormány nem a magyar nemzet kormánya" - hangoztatta. Orbán Viktor szerint, amit most tesz a kormány azt felhatalmazás nélkül teszi, mert az emberek a parlamenti választáson nem erre a programra szavaztak. A politikus kifejtette: a kormány ma csak olyan programot tud adni, amire senki nem szavazott, amit senki nem kívánt és ez nem más, mint politikai válság.
Rámutatott: "az egész ország forrong (...), mert becsapták, mert elárulták", mert az ország többségének akaratával ellentétes irányba próbálják vinni "az általában arrogáns, öntelt kormányzati reformdiktatúra jegyében Magyarország hajóját (...), ennek a politikának a napjai meg vannak számlálva". Orbán Viktor kijelentette, hogy a jobboldal egységesebb, mint korábban bármikor, mert kitartott programja mellett és hűséges maradt eszméihez.
Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke arról szólt, hogy a keresztény társadalmi tanítás kritikusan viszonyul a vadkapitalizmushoz, amit azok akarnak az országra kényszeríteni "akik pár évvel ezelőtt lelkes marxisták voltak". Hangsúlyozta: a kereszténydemokraták követelik a privatizáció leállítását, mert nem engedhetik a megmaradt állami vagyon "elkótyavetyélését, elcsaklizását". A kereszténydemokrata politikus szerint a mostani válságért Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kóka János gazdasági és Veres János pénzügyminiszter a felelős.
Matolcsy György, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke a hatékonyság és az erkölcs viszonyáról beszélt. Kijelentette: a magyar gazdaság azért nem hatékony, mert nem erkölcsös. Erkölcstelennek és igazságtalannak nevezte, hogy Magyarországon nyolc és félszeres-kilencszeres a különbség a legszegényebbek és a legtehetősebbek tizede között, és semmi nem korlátozza, hogy ez a különbség tovább nőjön. "Szabadesésben van a szegénység" - vélekedett Matolcsy György.
Pápai Lajos győri megyés püspök megemlékezett a száz éve született Barankovics Istvánról és az ülés mottójául választott Barankovics-idézetről elmélkedett, miszerint "a nyomor méltatlan az emberhez". Az egyház feladata pedig egyebek között a szegények iránti elkötelezettség - hangoztatta.
Az emlékülést ezúttal tizedik alkalommal rendezte meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezete. Barankovics István kereszténydemokrata politikusként vezette a keresztény polgári demokrácia megteremtését célul tűző Demokrata Néppártot, a KDNP jogelődjét, amely az 1947-es választásokon a legnagyobb ellenzéki párt lett.
MTI - fidesz.hu