Cenzúra a közrádióban
Németh Miklós Attila, a Magyar Rádió munkatársa a jövőben nem vezetheti a Krónika című műsort - ezt Sztankóczy András, az Aktuális szerkesztőség vezetője közölte. A szerkesztőségvezető Such György be nem jegyzett elnökre hivatkozva tudatta a döntést Kresz Lászlóval, a Krónikát felügyelő szerkesztővel; mint elmondta, Németh Miklós Attila vállalhatatlan a rádió számára.
Dátum: 2006-09-07 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:54.980872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Miklós Attila letiltásának előzménye az volt, hogy augusztus 23-án interjút készített Hegedűs Zsuzsa szociológusnővel. Hegedűs egyebek mellett a konvergenciaprogram és a Szent István-napi tragédia kapcsán bírálta élesen a kormányt. Az interjú után kiszivárgott: Such a továbbiakban nem kívánja a rádió falain belül látni a szociológust. Such lapunknak korábban tagadta, hogy Hegedűs Zsuzsát nemkívánatosnak tartja. Úgy fogalmazott: ez a kérdés szóba sem került. Kresz László ezzel szemben elmondta: "Such telefonon felhívott, és amiatt emelt kifogást Hegedűssel szemben, hogy a szociológus Orbán Viktor tanácsadója. Erről a tényről fogalmam sem volt, de később kiderült: nem is igaz az elnök értesülése."
Such György az interjú felkonferálását is kritizálta. Kresz László ezzel szakmai szempontból egyetértett, mint ahogyan azzal is, hogy Németh Miklós Attila - büntetésből - egy-másfél hétig ne vezethessen műsort.
A szilencium lejárt, a műsorvezető pedig már be volt osztva a mai Reggeli Krónika vezetésére. A helyzet azonban változott: Sztankóczy András kedden úgy döntött, Németh Miklós Attila többet nem vezetheti a Krónikát. - A műsorvezető az én normáim szerint nem felel meg a pártatlanság követelményeinek - indokolta lépését Sztankóczy. Konkrétabban azonban nem határozta meg Németh felfüggesztésének az okát. Kérdésünkre, hogy egymaga hozta-e a döntést, így felelt: "Nem egyeztettem senkivel, én határoztam így." Such György is úgy nyilatkozott lapunknak, hogy megbeszélte a kérdést Sztankóczy Andrással. Ráadásul - Kresz László szerint - Sztankóczy nem is saját döntéseként közölte a műsorvezető letiltását, hanem Such Györgyre hivatkozva. - Németh hibázott, ezért megbüntettük. De abba nem egyezhetek bele, hogy egy máskülönben kiváló szakembert valós indokok nélkül eltávolítsanak - emelte ki Kresz.
Bodacz Balázs, Magyar Nemzet
fidesz.hu