Három brit katona vesztette életét Afganisztánban
Három brit katona vesztette életét, további hét pedig megsebesült Afganisztánban szerdán - jelentette be a brit védelmi minisztérium.
Dátum: 2006-09-07 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:56.257164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dél-afganisztáni Hilmend tartományban aknarobbanás ölt meg egy katonát, további hatan pedig megsebesültek. A sebesültek közül öt állapota súlyos. A tragédiát az okozta, hogy a katonák járőrözés közben meg nem jelölt aknamezőre tévedtek. Ugyancsak Hilmend tartományban egy tálib lázadók elleni műveletben egy brit katona vesztette életét, egy pedig súlyosan megsebesült. Egy katona szerdán halt bele a múlt héten szerzett sebesüléseibe. Azóta, hogy Afganisztánban 2001 őszén megkezdődött a nyugati katonai beavatkozás, már negyven brit katona vesztette életét az ázsiai országban.
MTI - fidesz.hu