Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-vitanap az Országgyűlésben

A nemzeti érdekérvényesítés, az életszínvonal felzárkóztatása, a kis- és középvállalkozások és a magyar mezőgazdaság versenyképességének erősítése állt a fideszes országgyűlési képviselők hozzászólásainak homlokterében a párt által az európai uniós csatlakozás tárgyában kezdeményezett szerdai parlamenti vitanapon.


Dátum: 2002-11-13 18:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:05.990255, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz vezérszónoka, Szájer József hangsúlyozta, hogy csak egy erős, öntudatos, a saját érdekeinek érvényesítésére képes Magyarország tud az Európai Unió sikeres tagjává válni, képes a lehetőségeket kihasználni és a kihívásoknak megfelelni. A csatlakozási tárgyalások hátralévő szakaszában hatékony érdekérvényesítésre és nem simulékony politikára van szükség - szögezte le Szájer József, hozzátéve: a Fidesz azt várja a kormánytól, hogy érje el az EU által jelenleg kínált csatlakozási feltételek javulását. Felhívta a figyelmet az unió által az új tagállamokkal szemben bevezetni kívánt védzáradékokra, amelyeket kiváló zsarolási eszközként alkalmazható, precedens nélküli büntetőzáradéknak nevezett. A Fidesz külügyi kabinetjének vezetője ugyanakkor örömét fejezte ki, hogy láthatóan koncepcióváltás következett be az MSZP részéről uniós kérdésekben, és a tagság mindenáron történő elérése immár nem az egyetlen szempont a szocialisták számára. Szájer József hangsúlyozta: a Fidesz nem várja az előző kormány által megkezdett felzárkóztatási célzatú programoknak a jelenlegi kormány általi folytatását, de valódi előrelépést szeretne látni ezeken a területeken.

Varga Mihály sajnálatának adott hangot, hogy a 2003-as év a kormány által benyújtott költségvetési tervezet alapján - amelynek az uniós felzárkóztatás büdzséjének kellene lennie - elvesztegetett év lesz. Felzárkózás helyett drámai, brutális mértékű megszorítás van a 2003-as költségvetésben - emelte ki a Fidesz képviselője. Őry Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben összehangolt stratégia kell majd ahhoz, hogy a magyar polgároknak több előnyt és kevesebb kétséget jelentsen az EU-csatlakozás. Ez utóbbi kapcsán kételyek merülnek fel - mondta el a fideszes képviselő -, hiszen amíg 1997-től folyamatosan emelkedtek a bruttó reálbérek, a jelenlegi pénzügyminiszter jövőre már az ideinél kisebb növekedést prognosztizál.

Braun Márton a Fidesz számára kiemelt, stratégiai feladatnak nevezte a kis- és középvállalkozások támogatását, a velük szemben folytatott pozitív diszkrimináció szükségességét. Ehhez képest a Medgyessy-kormány szektor- és versenysemleges vállalkozásfejlesztési politikát hirdetett - hívta fel a figyelmet a Fidesz képviselője.

Az agrárágazat esélyeit elemezve Glattfelder Béla bizalmának adott hangot, hogy a magyar mezőgazdaság a csatlakozás nyertese lesz. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy az Európai Unióban is az agrártársadalom gerincét alkotó családi gazdaságokat ne gyengítse, hanem erősítse a kormány. A földművelésügyi minisztérium politikai államtitkárának szavaira reflektálva Glattfelder Béla megjegyezte: a jövő évben az ideinél kevesebb pénz jut majd a mezőgazdaságnak. A fideszes képviselő felhívta a figyelmet, hogy a csatlakozási tárgyalásokon ragaszkodni kell az előző kormány által képviselt állásponthoz, miszerint a magyar gazdáknak rögtön a csatlakozást követően hozzá kell tudni férniük a közvetlen kifizetések száz százalékához. "Enélkül gazdáink másodrangú uniós polgárok lesznek" - szögezte le Glattfeder Béla.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek