Magyar gazdaság: szemben a trenddel
Hazudott a kormány, amikor a kedvezőtlen nemzetközi tendenciákkal indokolta a megszorításokat és a gázáremelést, hiszen 2000 óta nem volt ilyen kedvező az európai gazdasági környezet - hangzott el Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2006-09-07 11:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63030
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:57.996447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyurcsány-csomag a családok mindennapi megélhetését kezdi ellehetetleníteni, ugyanis az egyik magyarországi bank elemzése alapján több tízezer magyar család került abban a helyzetbe, hogy nem tudja fizetni a hitelek törlesztőrészleteit - hívta fel a figyelmet a politikus. Szijjártó Péter hangsúlyozta, a kormány felelőssége, hogy a családok életét ily módon nehezítették, hiszen a forintalapú hiteleknél eltörölték az adójóváírásokat, a devizalapú hiteleket pedig növeli a forint drasztikus gyöngülése, és a kormány által előidézett pénzügyi válság. A képviselő kiemelte, hogy a gázár 27 százalékos, a villanyár 14 százalékos emelése oda vezet, hogy az infláció - felülmúlva az előzetes várakozásokat - 8,5 százalékos lesz az elkövetkezendő évben. "Magyarországon 2007-ben csökkenni fog a reálbér" - tette hozzá. Emlékeztetett, ez utoljára 2004-ben fordult elő hazánkkal, és ebben az évben Magyarország volt az unió egyetlen tagállama, ahol ez bekövetkezett.
Szijjártó Péter aláhúzta, ilyen helyzetben a gazdaság dinamizálására van szükség, ehhez képest most a vállalkozások ellehetetlenítése folyik. A politikus példaként említette a Világbank elemzését, amelyben az áll, hogy Magyarországon egyre kedvezőtlenebb a gazdasági környezet a vállalkozások működése szempontjából. "Az, hogy az ország ide jutott, és a helyzet így alakult, az egyértelműen a kormány hibája, ugyanis 2000 óta nem volt olyan kedvező nemzetközi gazdasági környezet Magyarország körül mint most" - jegyezte meg. A Fidesz szóvivője kifejtette, hogy az unió országaiban a gazdasági növekedés - jóval felülmúlva az előzetes várakozásokat - 2000 óta nem volt ilyen magas, és mindössze 2,3 % az infláció, ezzel szemben hazánkban jövőre akár 8,5 % is lehet a pénzromlás mértéke. Az EU országaiban nő a gazdaság által létrehozott munkahelyek száma, közben Magyarországon a közszférából 10 %-os elbocsátásról beszél a konvergenciaprogram, és a privát szektorban a vállalkozások ellehetlenítése miatt több tízezer álláshely fog megszűnni - tette hozzá.
A politikus kitért a gázárak kérdésére is. Elmondta, miközben Magyarországon a kormány átlagosan 27 százalékkal emelte a gáz árát a nemzetközi tendenciákra és a világpiaci árakra hivatkozva, addig Csehországban októbertől 5,5 százalékkal csökkentik a lakossági gázárat, mert a szolgáltató cég olcsóbban jutott az energiahordozóhoz. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra is, hogy kormányzati források szerint egyértelmű, hogy jövőre is radikális gázáremelésre kerül sor Magyarországon.
fidesz.hu