NOE: jelentős terheket ró a családokra a tanévkezdés
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) szerint jelentős terheket ró a családokra az idei tanévkezdés, a kormány által közzétett, a tankönyvcsomagokra vonatkozó árak pedig nem sok információt adnak a konkrét költségekről - közölték a szervezet képviselői csütörtöki budapesti sajtótájékoztatójukon.
Dátum: 2006-09-07 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:31:59.886022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvayné Bajai Zsuzsanna elnökhelyettes hangsúlyozta, hogy nagymértékben rontja a gyermekek esélyegyenlőségét, ha a szülőknek komoly anyagi terheket kell viselniük, a helyzetet idén tovább nehezíti a 13. havi családi pótlék megszűnése. A szervezet szerint egyes tantárgyak könyvei akár 10 ezer forintnál is többe kerülhetnek, s a 9. évfolyamos gimnáziumi tankönyvcsomag ára 25-28 ezer forint. Az elnökhelyettes szerint az ingyenes közoktatás messze van az ingyenességtől, hiszen számtalan jogcímen szednek pénzeket a gyermekektől és problémákat látott a gyermekétkeztetés körül is. Mint mondta, az nem elégíti ki a gyermekek élettani szükségleteit, sokszor elégtelen a kalóriatartalma. A szervezet teljesítetlen ígéretként tartja számon, hogy nem terjesztették ki a 8. évfolyamig bezárólag a segélyezett gyermekek számára az ingyenes iskolai étkezés lehetőségét.
A pedagógusok kötelező óraszámának emeléséről kifejtette: az nem csupán a pedagógus munkanélküliség emelkedését eredményezi majd, hanem keresetcsökkenéssel és a minőség romlásával is jár. Bírálta a felsőoktatásban a tandíj bevezetését, ezáltal a szervezet szerint tehetségek tömegei "vesznek majd el". Szabó Endre elnök az egészségügyi megszorításokról szólva az eddigi járulékok mellett elfogadhatatlan sarcnak nevezte a tervezett vizit és ágydíjat. Ez ahhoz vezet majd, hogy sokkal többen nem fordulnak orvoshoz, mert nem tudják megfizetni - mondta. A NOE azt javasolja, hogy az élvezeti cikkek - dohány, alkohol - adóiból jóval többet forgassanak vissza erre a területre.
Érthetetlennek nevezte, hogy egyszerre több irányból érkező megszorító csomaggal ellehetetlenítsék a nagycsaládokat. Mint mondta, a Tárki 2002-es felmérése szerint egy gyermek felnevelése havonta 30 ezer forint pluszt hoz az államnak. A gyermeknevelés támogatása nem kegy, hanem befektetés - mondta, hozzátéve: így is kellene kezelni a családokat és nem a mostanihoz hasonló csomagokkal megnyomorítani.
Török Ádám titkár megerősítette, a NOE szeptember 16-án tartja a megszorítások elleni demonstrációját a fővárosban. Minden olyan tárcának petíciót adnak, amelynek intézkedései sújtják a családokat. A megmozduláshoz eddig 160 tagszervezet csatlakozott, s jelezte támogatását a Levegő Munkacsoport, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is.
MTI - fidesz.hu