A Fidesz álláspontja következetes
A Fidesz örül annak, hogy az elmúlt hetekben Kóka János által emlegetett állami vállalatok privatizálására - az MSZP képviselőjének mai kijelentése alapján - nincs szándék a legnagyobb kormánypártban - mutatott rá Cser-Palkovics András.
Dátum: 2006-09-07 13:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:00.450308, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Örülünk ugyan a mostani bejelentésének, azonban ez teljesen ellentmond Kóka János és az SZDSZ korábbi kijelentéseinek, melyben sürgette a Posta, a Volán, a Magyar Villamosművek Rt., valamint a Szerencsejáték Rt. privatizációját - fogalmaz Cser-Palkovics András, ugyanakkor hozzáteszi azt is, hogy az SZDSZ bejelentései, és az abban megjelenő privatizációs szándék azért aggasztó, mert több esetben is azt tapasztalták, hogy a kormányon belül az SZDSZ és nem az MSZP álláspontja az erősebb.
"A Fidesz álláspontja következetes. Nem tudjuk támogatni, hogy a kormány tovább szűkítse az állami vállalatok körét. Reméljük, hogy az MSZP következetes marad álláspontjához, és nem enged az SZDSZ privatizációs törekvéseinek. Ebben számíthat a Fidesz támogatására" - jegyezte meg végezetül.
fidesz.hu