Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány most sem bontotta ki a teljes igazságot

A miniszterelnök szerint jogos a tandíj bevezetése, mert a diploma megszerzésével sokszoros jövedelmet lehet elérni. A statisztikák szerint ez az érv azonban nem minden szakmában állja meg a helyét. Gyurcsány tanári tapasztalatára hivatkozott, azonban információink szerint soha nem tanított.


Dátum: 2006-09-07 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:01.338053, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc az MSZP kampánynyitó rendezvényén többek között azzal indokolta a tandíj bevezetését, hogy az egyetemi, főiskolai végzettség ma jóval magasabb jövedelmet biztosít, mint régen, így lényegében még a tandíjfizetés mellett is megéri e "tudásiparba" beszállni. Amikor ő végzett, "akár tanárként, akár közgazdaként egy kicsivel többet, vagy annyit kerestem, mint egy jó szakmunkás" - mondta, hozzátéve: "ma az történik, hogy aki felsőfokú végzettséget szerez, annak a jövedelme 3-szor, 4-szer, 5-ször annyi, mint a szakmunkásé".

Ez tetszetős érv, de nézzük, igaz-e. Az első fele egészen biztosan közelíti a valóságot, erről személyes tapasztalatokat is szerezhettem. A nyolcvanas években dolgoztam segédmunkásként is, nagyjából 2100 forintot keresve. Aztán néhány hónapig mozgópostás voltam - hogy ez mit jelent, azt most hagyjuk -, immár mintegy hatezer forintos, akkor magasnak számító fizetéssel, igaz, ebben volt némi éjszakai pótlék is. Aztán - nyilván kalandvágyból - tanítani kezdtem. Anyagi viszonyaim felvirágzását nem igen várhattam ettől, hiszen jövedelmem visszaesett a segédmunkás szintjére, szinte pontosan annyit kerestem: ha jól emlékszem, 2150 forintot. Természetesen mindebből általánosítani nem lehet, de az valószínű, hogy körülbelül ilyen volt a diploma, legalábbis a tanári s még néhány végzettség megbecsülése. Az is igaz, hogy a diplomások előtt azért már akkor is legalábbis kicsivel nagyobb távlatok - fizetésügyben is - nyíltak. Egy-két évtizednyi tanítás után már magasabb jövedelemre tehett szert a padagógus, mint a segédmunkás. Egy jó szakmunkás azonban, ha otthon még maszekolt is feketén, persze megelőzhette a tanárt jövedelemben.

Mi van ma? Ma sokkal struktúráltabb a rendszer, bizonyos diplomás szakmákban nagyon jól lehet keresni, más helyeken - például éppen a pedagógusok esetében - nem annyira. A hivatalos statisztika szerint 2005-ben az egyetemet végzettek átlagosan 353 540 forint keresettel rendelkeztek, míg a szakmunkásképzőt végzettek csupán 110 605 forintot kerestek nemzetgazdasági átlagban. Még nagyobb az eltérés a versenyszféra jövedelmi viszonyaiban: ott az egyetemi végzettségűek keresete 423 071 forint, míg a szakmunkásoké 100 039 forint volt. Ugyanezt látjuk, ha nem a végzettséget, hanem a beosztást vizsgáljuk. Egy kezdő - 21-30 éves - fizikai munkás átlagban 99 601 forintot, míg ugyanilyen korú, szellemi munkát végző társa 174 861 forintot keresett. A statisztikák persze csalnak, vagyis megtévesztőek némileg. Egy kezdő tanár például alig valamivel 100 ezer forint feletti bruttó fizetést kaphat, míg egy szakmunkás - a rájuk alkalmazandó szakmunkás minimálbért figyelembe véve - 68500 forintot. Néhány ezer forinttal mindenki többet keres persze, de ha a kezdő tanári fizetést 110 ezerre, a szakmunkásét pedig 70 ezerre kerekítjük, megállapítható: olyan jól azért nem járt a tanár a diplomájával, a több éves tanulással. Nettó bérként ő nagyjából 85 ezer, a szakmunkás társa pedig 60 ezer forinttal "gazdagodott". A tanári diploma tehát korántsem jelent 3-4-5-szörös többletjövedelmet a szakmunkásvizsgához képest. Nyilván léteznek szakmák és munkahelyek - például az ÁPV Rt., nagyobb bankok, biztosítók stb. -, ahol akár tízszeres jövedelemkülönbséget is jelenthet a diploma, és/vagy valamilyen más, kedvező körülmény (pl. ismerettség, rokonság stb.).

Ebből kiindulva nem mondható el, hogy Gyurcsány érvei általánosságban megállják a helyüket. Lehet, egy közgaszdásznak megéri befektetni az egyetemi végzettségbe vagy egy orvosnak is - amennyiben külföldre szegődik -, ám egy tanítónak, óvodapedagógusnak sokkal kevésbé. Az általános tandíjrendszer Gyurcsány érvei alapján meglehetősen igazságtalannak és sokakkal szemben méltánytalannak tűnik.

Ennél kisebb baj, hozzá is szoktunk, már-már hírértékét is elveszítette, de mindenképpen meg kell jegyeznünk: amikor Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök egykori tanári munkájára hivatkozott - "tanárként egy kicsivel többet keresett" -, egész egyszerűen nem bontotta ki a teljes igazságot. Bár tanári diplomáját megszerezte, sohasem dolgozott e szakmában tudomásunk szerint. Tanulmányai alatt KISZ- majd DEMISZ funkcionárius lett, "a diploma megszerzése után egy pénzügyi tanácsadó cégnél dolgozik" - ahogy ő írja önéltrajzában. (Egészen véletlenül ugyanannál a cégnél tanácsadó akkoriban Bajnai Gordon is.)

Megkérdeztük a miniszterelnök sajtóirodáját, hogy vajon hol szerzett Gyurcsány Ferenc személyes tapasztalatot a korabeli tanári fizetésekről, de négy nap nem volt elég, hogy miniszterelnökünk kommunkiciós szakemberei megfelelő választ találjanak kérdéseinkre.

Néző László - Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek