Megadóztatják a karácsonyt is
Szeptember 15-e után még a nagymamák is jobban teszik, ha ajándékozási szerződést kötnek ügyvéd jelenlétében, ha karácsonyra egy ötezressel akarják meglepni az unokát. A jövőre induló 10 ezer vagyonosodási vizsgálat során ugyanis ezeket a papírokat is bekérheti az ellenőr. Amennyiben nincs papír, jön a büntetés, hiába is tanúskodna a nagymama, hogy tényleg ő adta a pénzt.
Dátum: 2006-09-07 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:03.383586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Tessék ezt egy ügyvédtől megkérdezni - mondták a Színes Bulvár Lapnak az APEH nyilvános információs szolgálatánál, mikor arról érdeklődtünk: milyen értékhatártól kell ajándékozási szerződést kötni, végül a kezelő azt közölte: az a biztos, ha akár néhány ezer forintos tételről is papírt készítünk.
Zara László, a Magyar Adótanácsadók Egyesületének vezetője ezzel nem ért egyet. - Nem hiszem, hogy pár ezer forintos ajándék esetében kellene ajándékozási szerződés, a milliós tételek azok, amelyeket az APEH a vagyonosodás körül vizsgálni fog - fogalmazott a szakértő. Zara arra is felhívta a figyelmet: nem elég szerződést kötni az ajándékozásról, illetéket is kell fizetni, a rokonság fokától és az ajándék értékétől függően.
Az APEH sajtóosztályán tegnap semmilyen felvilágosítást sem adtak a vizsgálatokkal kapcsolatos kérdéseinkre, a szerződési értékhatárt nem tudták megjelölni, de azt sem árulták el: mennyibe fog kerülni a hivatalnak egy vagyonosodási vizsgálat, miközben sajtóinformációk szerint 500 új munkatársat vettek fel, hogy 2007-től bírják az évi 10 ezer ellenőrzést diktáló tempót. A kormányzat egyébként éves szinten 10 milliárd forintos extra-bevételt vár az új ellenőrzésektől, miközben az elmúlt 2 évben végzett 600 vizsgálat eddig 8-9 millió forintot hozott átlagosan.
Színes Bulvár Lap - fidesz.hu