Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vitanapot kezdeményez a Fidesz a Gyurcsány-csomagokról

Répássy Róbert a Fidesz frakcióigazgatója csütörtökön az MTI-nek elmondta: "A Gyurcsány-kormány 100 napja: az első és a második Gyurcsány-csomag" címmel kezdeményezték a vitanapot a szeptember 18-án kezdődő őszi ülésszak második ülésnapjára.


Dátum: 2006-09-07 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:05.348019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szintén erre a napra kezdeményezett vitanapot Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Új Magyarország Fejlesztési Tervről - ezt már korábban bejelentette Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.

Répássy Róbert szerint nem kizárt, hogy két külön napon, vagy egy napon egymás után tartsák a minimum 4 órás vitanapokat, az viszont a különböző témák miatt nehezen képzelhető el, hogy összevonják a kettőt.

Mint mondta, a házbizottság jövő heti ülésén döntenek majd ügyben.

A házszabály szerint a politikai vitákat az Országgyűlés az indítvány benyújtásától számított tizennégy napon túl és huszonnyolc napon belül tartja meg. Ezt azt jelenti, hogy a Fidesz által kezdeményezett vitanapot szeptember 29-ig, a kormányoldalét pedig október 2-ig kell megtartani.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke az ügyben péntekre ígért tájékoztatást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek