Tállai duplázásra készül a Matyó fővárosban
Ismét megméretteti magát Tállai András Mezőkövesden, az Orbán-kormány pénzügyminisztériumi államtitkára második ciklusára készül a Matyó fővárosban az október 1-jei önkormányzati választáson. A polgármesterjelölt a Fidesz mezőkövesdi szervezetének csütörtöki sajtótájékoztatóján terveiről is beszélt.
Dátum: 2006-09-07 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:09.207530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármesteri posztért a Fidesz, a KDNP és a Nemzeti Fórum közös jelöltjeként újból induló Tállai András azt hangsúlyozta, hogy a városvezetés büszke az elmúlt négy évben elért eredményekre. Tállai András kifejtette: a dél-borsodi város 2002-től fejlődési pályára állt, és ezt a munkát azok folytathatják hitelesen, akik a jelenlegi eredményeket elérték, nagyon sok fejlesztést, beruházást valósítottak meg. Megemlítette a Matyó Múzeum új, méltó helyre való költözését, az elkerülő út megépítését, a Zsóry-fürdői fejlesztéseket, és 300-400 új munkahelyet.
Elmondta: terveikben szerepel a szennyvíz-hálózat bővítése, a csapadékvíz elvezetésének megoldása, a repülőtér hasznosítása. Mezőkövesden négy évvel ezelőtt Tállai András a voksok 51,09 százalékát szerezte meg, Halmai Gyula akkori szocialista ellenlábasa, aki azt megelőzően a város polgármestere volt, a szavazatok 48,91 százalékát kapta meg. Az MSZP most Nyeste János vállalkozót indítja az SZDSZ támogatásával.
MTI - fidesz.hu