Nem csak az ajtók: lecserélik a Combinók hajtóművét is
Hajtóművet kell cserélni az összes Budapestre szállított Combinóban. Az MTV Este című műsorában megszellőztetett hírt az Index kérdésére a Siemens magyarországi képviselete is megerősítette.
Dátum: 2006-09-07 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:12.068715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Este, a Magyar Televízió műsora szerda este például már megpendítette, hogy nemcsak a Combinók ajtajaival volt gond, amelyeket esetleg megrugdoshattak a vandálok. A tévéműsor szerint a hat új villamosból háromnak már ki kellett cserélni a motorját is, mert nem bírták a tesztelést.
Farkas Szilvia, a Siemens szóvivője részben megerősítette a tévéműsor információját az Indexnek. Szerinte ugyan nem a motornak volt hibája. Arról van szó a szóvivő szerint hogy a hajtóműveket cserélik most Budapesten a Siemens emberei.
A gyártó ugyanis tavaly módosította egyik beszállítói szerződését, és más cégtől rendelte meg villamosaihoz a hajtóműveket. Minthogy azonban a Siemensnek megszabott határidőre le kellett szállítania a villamosokat a magyar fővárosnak, ezért még a régi beszállító hajtóműveit szerelték be a Budapestre épített szerelvényekbe.
Miután partnert váltott a Siemens, a korábbi Combinókon most cserélik a hajtóműveket újra. Farkas szerint ennek nem műszaki okai vannak, hanem csak egy új szerződés miatti üzleti döntés történt.
(MNO - index)