Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szlovákok Világszövetségét nyugtalanítja a "magyarországi szlovákok elleni erőszak"

A külföldön élő szlovákokat tömörítő Szlovákok Világszövetségének végrehajtó bizottsága nyilatkozatban adott hangot a magyarországi szlovák nemzeti kisebbség "ellen elkövetett erőszakos cselekmények miatt kialakult nyugtalanságának és sajnálkozásának."


Dátum: 2006-09-08 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:16.450436, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A TASR szlovák hírügynökség csütörtökökön kiadott jelentése szerint a szövetség (SZSZ) "nyugtalansággal és nagy sajnálkozással értesült a magyarországi szlovák nemzetiségi kisebbség sérelmére elkövetett, elszaporodó erőszakos cselekményekről."

A nyilatkozatban mindössze a budapesti szlovák nagykövetség ellen irányuló festékszórós esetet, a pilisszentkereszti és a pilisszentlászlói szlovák nyelvű helységnévtábla megrongálását említik csupán, de a szövegbeli utalások azt sugallják, hogy a nyugtalanságot valamiféle testi sértés kategóriájába sorolható események is indokolják. Ezeket azonban a nyilatkozat nem jelöli meg.

A szövetség elnöke, Dusan Klimo által jegyzett nyilatkozat szerint az SZSZ elvárja, hogy a magyar kormány és a parlament elhatárolódjon ezektől a bűncselekményektől, hogy megfelelő intézkedéseket foganatosítva az elkövetők kilétét kiderítsék és jogszerűen megbüntessék őket. Nemkülönben "elvárjuk azt is, hogy maradéktalanul biztosítsák a Magyarországon élő szlovákok legitim kisebbségi és polgári jogait" - idézte a hírügynökség a nyilatkozatot, amelyben a szövetség az erőszak, az összeférhetetlenség, a gyűlölködés, az antiszemitizmus mindennemű megnyilvánulása ellen is szót emel, "történjen az Magyarországon, Szlovákiában, vagy bárhol a világon."

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek