Az Európai Bizottság sajnálatosnak tartja Putyin elszólását
Az Európai Bizottság illetékesei szerdán "felettébb sajnálatosnak" nevezték azokat a kijelentéseket, amelyeket az orosz elnök a hétfőn Brüsszelben tartott EU-orosz csúcs után a muzulmánokról és a körülmetélésről tett.
Dátum: 2002-11-13 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:07.495542, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A találkozó utáni sajtóértekezleten Vlagyimir Putyin a Le Monde tudósítójának kérdésére válaszolva tette nagy megrökönyödést keltett kijelentéseit, amelyek egyes részeit a jelek szerint az orosz tolmácsok is túl erősnek tartottak, mert nem fordították le őket. Így a sajtóértekezletet angolul követő újságírók, sőt a bizottság illetékesei is csak később értesültek arról, pontosan mit mondott Putyin.
A tudósító azt kérdezte tőle, hogy ha Csecsenföldön valóban terroristák ellen folyik a harc, akkor mivel magyarázza az elnök a gyalogsági aknák használatát, amelyek ártatlan polgári lakosok életét is kioltják.
Putyin válaszul hosszasan fejtegette, hogy Oroszország igenis a terrorizmus ellen harcol Csecsenföldön, sőt nemcsak ott, hanem világszerte. A terroristák pedig szerinte mindenkit fenyegetnek: "Ha ön keresztény, veszélyben van. Ha úgy dönt, hogy muzulmánná válik, az sem menti meg, mert a terroristák úgy gondolják, hogy a hagyományos iszlám is ellenséges a céljaikkal szemben". Majd így folytatta: "Ha mindenáron iszlám radikálissá akar válni, és kész körülmetélésnek is alávetni magát, kérem, jöjjön el Moszkvába. Nálunk sokféle felekezet él, ezen a területen is vannak szakértőink. Én pedig azt javasolnám nekik, úgy végezzék el a műtétet, hogy soha többé ne nőjön ott ki semmi."
Az orosz tolmácsok az elnöknek e legutóbbi mondatait nem fordították, így a sajtóértekezlet résztvevőinek a többsége is csak a másnapi orosz lapok beszámolói alapján értesült a kijelentések pontos tartalmáról. Ekkor kérdezték meg először a brüsszeli bizottság szóvivőinek véleményét is, akik azonban akkor még ugyancsak nem ismerték pontosan a történteket.
Végül szerdán, a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén Günter Verheugen bővítési biztos szóvivőjének jutott a feladat, hogy kérdésre válaszolva "felettébb sajnálatosnak" minősítse az elnök szavait.
Azzal kapcsolatban, hogyan fordulhatott elő, hogy a tolmácsok egyszerűen kihagyták a kérdéses részeket, a szóvivők csak annyit mondtak, hogy angolra az orosz tolmácsok fordítottak. Uniós kollégáik a másik irányért voltak felelősek, ami ilyen esetekben bevett gyakorlat.
Dmitrij Rogozin, aki Putyin kalinyingrádi ügyekben illetékes megbízottjaként vett részt a brüsszeli orosz-EU csúcson, Moszkvában azt mondta, hogy Laurent Zecchini "otromba" kérdést tett fel az elnöknek, holott Csecsenföld nem is volt fontos napirendi pont a találkozón.
- A csúcs pozitív dialógusát tönkretette a sajtókonferencia - vélte Rogozin, hozzátéve, hogy az újságíró kérdése "provokáció" volt, amely őt, mint az orosz delegáció tagját "megalázta".
A brüsszeli bizottság egyik szóvivője az APA szerint szerdán újólag hangsúlyozta, hogy a tolmácsot, aki "megszépítve" adta vissza Putyin inkriminált megjegyezését, az orosz fél biztosította. Az EU-tanács sajtószolgálata vizsgálatot rendelt el a sajtóértekezlet ügyében.
MTI - fidesz.hu