Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ötezer pedagógust tesznek utcára

Először beszélt a nyilvánosság előtt a hamarosan végrehajtandó tanári elbocsátásokról konkrét számokban a kormány. Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára bejelentette: legalább ötezer pedagógust kell elbocsátani.


Dátum: 2006-09-08 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:19.050986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legalább ötezer pedagógust kell elbocsátani, mert az elmúlt években 160 ezerrel csökkent az iskolások száma - jelentette ki Katona Tamás pénzügyi államtitkár Egerben. A politikus szerint azért kell utcára tenni a tanárok ezreit, mert mára Európát tekintve Magyarországon jut a legtöbb tanár száz diákra. Kijelentette: az államháztartás reformja részeként az intézmények finanszírozásáról át kell térni a szolgáltatások finanszírozására, az egészségügyben a fekvőbeteg-ellátás előtérbe helyezése helyett a járóbeteg-ellátásra, a lakástámogatási rendszert illetően pedig ártámogatások helyett szociális támogatásokra van szükség.

A Fidesz úgy reagált: teljesen értelmetlen szükségszerű pedagóguselbocsátásokról beszélni, amikor számtalan ellátatlan feladat van az iskolákban, éppen a szakemberhiány miatt.

Sió László, a Fidesz oktatáspolitikai műhelyének vezetője emlékeztetett rá: kevés a fejlesztőpedagógus, a logopédus, és nem jut elég idő a felzárkóztatásra. Szerinte aki ma mégis arról beszél, hogy sok a tanár, az nem a gyermekek - és így az ország - érdekeit nézi, hanem pusztán a pénz lebeg a szeme előtt.

Már hónapok óta tudni lehet, hogy a kormány elbocsátásokra készül a közoktatásban, ám az érintett oktatási és pénzügyi tárca eddig titkolta, hogy pontosan hányan kerülhetnek utcára. A kormány a tanárok kötelező óraszámának megemelésével kényszeríti ki a fenntartókból az elbocsátásokat.

A már törvénybe foglalt megszorítások értelmében szeptembertől az iskolaigazgatók külön díjazás nélkül a kötelező órán felül heti két tanórán kívüli foglalkozás megtartását írhatják elő a tanároknak, jövő ősztől pedig ezenfelül újabb két órával emelik meg a pedagógusok kötelező óraszámát, természetesen pluszpénz nélkül. Az intézkedést mindkét tanári érdekvédő szervezet elfogadhatatlannak és jogsértőnek tartja, ezért a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete is az Alkotmánybírósághoz fordult, utóbbi pedig sztrájkbizottságot is létrehozott.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek