Súlyos robbantássorozat India nyugati részén
Robbantássorozatot hajtottak végre ismeretlen tettesek a nyugat-indiai Mahárástra állam Málegáon városában: négy detonációban összesen mintegy 35-en életüket vesztették, a sérültek száma ötven körül lehet, köztük sok a gyermek - közölte pénteken a Times Now hírtelevízióval a helyi polgármester.
Dátum: 2006-09-08 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63124
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:27.087900, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Rendőrségi közlés szerint az egyik robbanás az India pénzügyi központjától, Mumbaitól (Bombay) 260 kilométernyire északkeletre fekvő város egyik mecsete előtt történt, egy másik pedig egy muzulmán temetőben. A mecsetnél több ezren gyülekeztek a pénteki ima előtt. A textilipari központ Málegáont zömmel muszlimok lakják. A múltban számos véres összetűzés színhelye volt hinduk és muzulmánok között. Mahárástra állam székhelyén, Mumbaiban július 11-én csaknem 200 halálos áldozatot követelt egy elővárosi vonatok ellen végrehajtott robbantássorozat. Azt az akciót pakisztáni kapcsolatokkal rendelkező iszlámista csoportok számlájára írják.
MTI - fidesz.hu