Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esztergom saját karsztvizet akar

Karsztvízkutak fúrását kezdte el Esztergom, ezekből az önkormányzat saját vízműve a város új lakóövezeteinek vízellátását biztosítaná.


Dátum: 2006-09-08 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63128
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:28.252826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kutatófúrások már bizonyították, hogy Esztergom alatt jó minőségű karsztvíz található, a mostani fúrás már a vízkinyerő hely kiépítésére szolgál - mondta Takács István, az önkormányzat sajtófelelőse pénteken az MTI-nek. Esztergom két éve szeretné elérni, hogy a város saját cége láthassa el ivóvízzel az itt élőket. Döntő lökést adott a kezdeményezésnek, hogy 2004 júliusában jelentős gyógyszergyártási veszélyes hulladék került a város határában működő égetőműből a Kenyérmezei-patakba, majd a Dunába, onnan pedig a térséget ellátó parti szűrésű kutakon keresztül a város vezetékes ivóvíz-hálózatába.

Akkor a város vezetése úgy döntött, hogy a nehezen szennyezhető karsztvíz-bázisból saját hálózaton keresztül gondoskodik az esztergomiak ellátásáról. A kérdésről 2004 decemberében népszavazást tartottak, ahol 49 százalékos részvétel mellett a megjelentek háromnegyede támogatta a városi vízmű létrehozását. Összesen három kutat fúrnak a Kusztusi dűlőben, amelyekkel a város északkeleti, lakóházak építésére kijelölt övezetének vízellátását szeretnék megoldani, saját vezetékhálózaton.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek