A Fidesz a Széchenyi vállalkozásfejlesztési alapról
A Nemzeti Fejlesztési Tervről tartott parlamenti vitanapon ismerteti a Fidesz a Széchenyi vállalkozásfejlesztési alapra vonatkozó javaslatát - mondta Szijjártó Péter, a párt szóvivője pénteken Budapesten újságíróknak.
Dátum: 2006-09-08 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:28.553615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A javaslaton még dolgozik a Fidesz, de a szeptember 19-i parlamenti vitanapon ismertetni fogja - közölte az ellenzéki politikus. Hozzátette: a javaslatot így nem csak a miniszterelnök, hanem az ország nyilvánossága is megismerheti.
Szijjártó Péter a javaslat kormánypárti fogadtatását illetően elmondta: a Fidesz 140-nél több javaslatából csak hármat támogattak a koalíciós pártok, így most sem derűlátóak.
A konvergenciaprogramról tartott augusztus 29-i négypárti egyeztetésen tett javaslatot a legnagyobb ellenzéki párt a Széchenyi vállalkozásfejlesztési alapra, amely lehetővé tenné az uniós források lehető legnagyobb mértékű azonnali lekötését és a mikro-, kis- és középvállalkozók közötti szétosztását. Navracsics Tibor frakcióvezető akkor jelezte: a miniszterelnök arra kérte őket, hogy erre vonatkozó elképzelésüket kidolgozva küldjék el a kormánynak.
MTI - fidesz.hu