Bizottsági útiterv Bulgáriának és Romániának
Az Európai Bizottság szerdán részletes csatlakozási útitervet javasolt az EU-bővítés első köréből kimaradó Bulgáriának és Romániának, kezdeményezve egyúttal a nekik folyósítandó előcsatlakozási támogatások fokozatos és jelentős mértékű növelését is.
Dátum: 2002-11-13 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5765
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:08.426774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyakorlatilag a tavaly decemberben tartott laekeni EU-csúcs óta lehetett számítani arra, hogy e két ország nem kerül be a bővítés 2004-re várt első hullámába. E várakozás azonban csak a bizottság idei országjelentéseinek közzétételével, majd az abban foglalt értékeléseknek és javaslatoknak az októberi brüsszeli csúcson történt megerősítésével vált hivatalossá.
A bizottság a maga részéről az idei jelentésekben sem tűzött ki céldátumot, hanem úgy fogalmazott, hogy támogatni fogja Bulgária és Románia 2007-es csatlakozásra irányuló törekvéseit. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy a jelentésekben foglalt elemzések alapján még a decemberi koppenhágai csúcs előtt részletes útitervet terjeszt elő a két ország felkészülésének orientálására és megkönnyítésére.
A szerdán bejelentett programok ennek megfelelően a 2007-re várt csatlakozásig terjedő időszakot fogják át, és részletesen felsorolják, milyen lépéseket kell tennie addig a két országnak a tagságra való felkészülésben. Fenntartják a csatlakozási folyamat egyik legfontosabb alapelvét, a tagjelöltek saját teljesítményük szerinti elbírálásának a követelményét, és egyikük esetében sem szabnak meg új ismérveket vagy követelményeket az eddigieken túl.
Az útitervek mindkét ország esetében különleges hangsúlyt helyeznek az uniós joganyag átvételéhez és végrehajtásához, valamint a gazdasági reformokhoz szükséges közigazgatási és igazságszolgáltatási képességek fejlesztésére.
Mindezek elősegítése érdekében a bizottság javasolja, hogy az unió az első csatlakozások várt időpontjától, 2004-től jelentős mértékben növelje a Bulgáriának és Romániának nyújtott előcsatlakozási támogatásokat. A programok szerint ezek összege 2004-ben 20, 2005-ben 30, 2006-ban pedig 40 százalékkal haladná meg a 2001-2003 közötti időszakban nekik folyósított támogatások átlagát. Ennek azonban az lenne a feltétele, hogy a két ország megtegye az útitervekben szükségesnek tartott előrehaladást, továbbá számottevő mértékben javítsa az alapok kezelésének és felhasználásának pénzügyi, intézményi és más feltételeit.
Bulgária és Románia már most is egy sor uniós bizottságban és intézményben képviselteti magát megfigyelőként. A bizottság azt javasolja, hogy a csatlakozási szerződés aláírása után e két ország ugyanolyan elbánásban részesüljön, mint a többi tárgyaló tagjelölt. Vagyis lehetőséget kell kapniuk arra, hogy - ahol ez egyáltalán jogilag kivitelezhető - megfigyelőként továbbra is képviseltethessék magukat a közösségi intézmények bizottsági rendszerében, illetve a különféle közösségi hivatalokban.
MTI - fidesz.hu