Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy a politikai tétje ennek a választásnak

Nagy politikai tétje van ennek a választásnak, ez az utolsó lehetőség arra, hogy egy önkormányzati választás révén megállítsuk a kormányt azon az úton, amelyre felhatalmazás nélkül lépett - mutatott rá Orbán Viktor pénteki kampánykörútján.


Dátum: 2006-09-08 20:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63152
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:35.352071, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orbán Viktor pénteki körútjának első, szekszárdi állomásán újságíróknak nyilatkozva arra kérte a kormányt, hogy az egészségügy érdekében vonja vissz ezt a reformnak nevezett intézkedéssorozatot.

"Az egészségügyben dolgozók szándékával ellentétben és annak ellenére nem lehet bevezetni semmifajta változást az egészségügyben, ezért térjen vissza a kormány a tárgyalások politikájához" - mondta a Fidesz elnöke.

"Nyilvánvaló, hogy ezt az átgondolatlan, reformnak nevezett intézkedéssorozatot vissza kell vonni, úgyhogy tisztelettel arra kérjük a kormányt, hogy ezt tegye meg, ne sodorja veszélybe az emberek gyógyítását, ne sodorja veszélybe az egészségügyi intézmények működését, ne csináljon politikai presztízskérdést ebből a dologból" - jelentette ki Orbán Viktor.

A politikus rámutatott: a "felelőtlen, kapkodó és megalapozatlan kormányzati szándékok egyre inkább lehetetlen helyzetbe hozzák az egészségügyi dolgozókat, akik a legjobb jóindulattal és akarattal sem tudják, vagy csak egyre nehezebben tudják ellátni az emberek gyógyítását".

Az önkormányzati választások tétje

"Nagy politikai tétje van ennek a választásnak, ez az utolsó lehetőség arra, hogy egy önkormányzati választás révén megállítsuk a kormányt azon az úton, amelyre felhatalmazás nélkül lépett" - mutatott rá Orbán Viktor Mohácson, körútjának második állomásán.

"Senki nem hatalmazta fel a kormányt azokra a döntésekre, amelyeket meghozott. Sem az egészségügyre vonatkozóan, sem a tandíjra, sem az adóemelésekre, sőt, az emberek ennek az ellenkezőjére szavaztak" - tette hozzá Fidesz elnöke a Duna-parti városban tett látogatása alkalmával. Hangsúlyozta: egy demokráciában a kormányzat nem mehet szembe a népakarattal. Reményét fejezte ki, hogy ez a népakarat, amely elutasítja az antidemokratikus kormányzást, elutasítja a megszorító csomagot, világosan kiolvasható lesz az önkormányzati döntésből.

A volt miniszterelnök rövid sétát tett Mohács belvárosában, majd a helyi fideszes jelöltek bemutatkozó gyűlésén vett részt. A rendezvénynek helyet biztosító ifjúsági házban úgy fogalmazott, hogy a választásnak közvetlen, nagy politikai következménye lesz.

A kormány október másodikán két lehetőség előtt áll majd, ha az emberek a megszorító csomag ellen szavaznak: vagy visszavonja azt, vagy megbukik - jelentette ki.

Orbán Viktor hangot adott annak a véleményének, hogy az emberek dühösek, mérgesek és kiábrándultak, Magyarország polgárait ugyanis becsapták. Olyan módon, amire nem volt példa az elmúlt több mint tíz évben.

Bekötötték a szemüket és az emberek áprilisban bekötött szemmel szavaztak. Eltitkolták előlük az ország valós helyzetét, megtévesztették őket a költségvetési adatokkal, azt hazudták, hogy dübörög a gazdaság, minden rendben van az ország pénzügyi helyzetét tekintve, megígérték, nem lesz tandíj, vizitdíj, ígértek viszont adócsökkentést, és most mindennek az ellenkezője történt - közölte.

Orbán Viktor értékelése szerint az ország politikai válság felé tart, mert demokráciában nem lehetséges, hogy egy országnak olyan kormánya legyen, amely becsapja a választóit, az ellenkezőit cselekszi annak, amire ígéretet tett, amire felhatalmazást kapott.

Úgy vélte: most már mindenkinek nyitva van a szeme, mindenki tudhatja, mi a helyzet az országgal, és azt is, kik juttatták ide. Az ország pedig követeli a felelősség megállapítását is.

A magyar politika, az államvezetés, a szocialista párt, a szabad demokraták vezetői tehetnek arról, hogy Magyarország ide jutott - szögezte le a pártelnök hozzátéve, hogy még "nem tudni, mikor, milyen körülmények között, de ezért felelniük kell, mert a felelősséget nem lehet egy demokráciában kikerülni".

Orbán Viktor a "válságból" való kivezető útként Mohácson is megismételte korábbi, önkormányzati testület felállítására tett javaslatát, valamint adóemelés helyett a foglalkoztatás bővítését eredményező adócsökkentést szorgalmazott.

Gyurcsány Ferencnek a kampánykörútján tapasztalt fütyüléssel, bekiabálásokkal tarkított lakossági fogadtatásával kapcsolatban arra szólított fel, hogy "annak ellenére, hogy a kormány szinte provokálja az embereket", ha lehet, mindenki őrizze meg nyugalmát. Megjegyezte: az emberek hangulatát nem a Fidesz határozza meg. Ők saját kezükbe vették véleményük kifejezését, kimennek és elmondják azt.

Mindazért ami történik, mindazokért a válaszokért, amiket a választópolgárok adnak az őket ért sérelmekért, nem az ellenzéket, hanem a kormánykoalíciót terheli a felelősség - mondta a pártelnök.

Magyarország politikai válsághelyzetben van

Magyarország egy egyre nyilvánvalóbb politikai válsághelyzetben van, mely abból állt elő, hogy hazugsággal nyerte meg a mostani kormány az országgyűlési választást - mondta el a Fidesz elnöke körútjának harmadik állomásán, Baján, a Duna Szállóban tartott beszédében.

"Ráadásul, az így hatalmon maradt kormány olyasmiket tesz, olyan döntéseket hoz, olyan irányba viszi az országot, amire senki sem hatalmazta fel" - mutatott rá Orbán Viktor. Kijelentette: a kormánynak egész egyszerűen nincs joga ahhoz, amit tesz, csak ereje van hozzá.

Szólt arról, hogy az önkormányzati választásnak Baja város vezetésén és a Bács-Kiskun megyei közgyűlés összetételén túl az is a tétje, hogy "kimondhassuk azt a mondatot: megvonták a bizalmat a jelenlegi kormánytól a magyar választópolgárok". Ha október elsején a polgári oldal számara megfelelő eredmény születik, "akkor egy egészen más történet kezdődik október másodikától", akkor azt a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül, és vissza kell vonnia a megszorító intézkedéseket - tette hozzá.

Utalt arra, hogy a Kádár-rendszerben sem sikerült a magyar polgárok ellenében "átverni" a megszorító intézkedéseket, mert a társadalom ellenállt. Kijelentette: a magyar társadalom most sem fogja hagyni magát, "mert jó iskolát kaptunk a Kádár-rendszerben", hogy hogyan lehet szembeszállni a rendszerrel.

Most is ezt teszik majd, mert adóelkerülés lesz, Szlovákiába mennek azok a vállalkozók, akik tudnak, és a vállalkozások nem fejlesztenek, hanem leépítenek - sorolta a szerinte lehetséges következményeket Orbán Viktor. Hozzátette: demokráciában az ellenállásnak egyéb lehetőségei is vannak.

"Az emberek önmaguktól, nálam sokkal harcosabban is megmondják a véleményüket" - utalt az utóbbi napokban a miniszterelnök elleni véleménynyilvánításokra.

Emlékeztette a hallgatóságot: Medgyessy Péter már megpróbálkozott azzal, hogy az elvesztett európai parlamenti választás után kijelentette, annak nincs semmilyen következménye. "És két hónappal később, miután elvesztette az európai parlamenti választást, már nem ő volt a miniszterelnök" - mondta a pártelnök.

Orbán Viktor beszédében kiemelte, hogy az önkormányzati választásnak a legnyilvánvalóbb tétje az, hogy a falvakban és a városokban tettre kész, a városok tisztességes vezetésére alkalmas képviselőket és polgármestereket válasszunk.

Elmondta, hogy Baja város történetében 12 év szocialista vezetés után ideje volna egy új fejezetet nyitni, mert sokkal több lehetőség rejlik a városban, mint amit sikerült a jelenlegi városvezetésnek megvalósítani.

Hangsúlyozta: nem csak le akarják győzni a városban a szocialistákat, hanem a polgári oldal polgármester-jelöltjének, Révfy Zoltán ügyvédnek a megválasztásával egy jó városvezetést is szeretnének Baján.

Orbán Viktor bajai látogatása után Tamásiba utazott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek