Koszorúzás a Szovjetunióba hurcolt kényszermunkások emléktáblájánál
A Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) megemlékezést tartott szombaton a sopronkőhidai börtön homlokzatán elhelyezett emléktáblánál.
Dátum: 2006-09-09 14:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:45.351408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
1944 és 1948 között a börtön a szovjet állambiztonság kezében volt, s falai között gyűjtötték össze azokat az embereket, akiket politikai okokból elítéltek és kényszermunkára hurcoltak a Szovjetunióba - mondta az MTI érdeklődésére Menczer Erzsébet a Szorakész főtitkára. A megemlékezésre érkező túlélőket Oltyán István, a börtön helyettes parancsnoka köszöntötte. Menczer Gusztáv, a szervezet elnöke a 800 ezer elhurcolt nevében emlékezve elmondta: 62 évvel ezelőtt őt is a sopronkőhidai gyűjtőhelyre vitték, s onnan Szibériába. A Gulagról közel 10 év múlva szabadult.
Firtl Mátyás (KDNP) országgyűlési képviselő ünnepi beszédében arról szólt, hogy a jelen felelőssége megismertetni a társadalommal a valós történelmi tényeket, a Szovjetunióban egykor raboskodók és kényszermunkások tragédiáját, amelyről a túlélők évtizedekig nem beszélhettek.
A szervezet főtitkára az MTI-nek elmondta: a háromezer visszatért egykori rab közül még négyszázan élnek. A Szorakész az áldozatok emlékének ápolását tekinti feladatának. A megemlékezők megkoszorúzták az emléktáblát.
MTI - fidesz.hu