Tűz a fővárosi Marriott Hotel tetőjén
A vendégek már visszamehettek a szállóba, miután eloltották a tüzet, ami vasárnap reggel a fővárosi Marriott Hotel tetőjén keletkezett - közölte a tűzoltóság az MTI-vel.
Dátum: 2006-09-10 10:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63207
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:32:52.468497, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a távirati irodának korábban elmondta: a tüzet - amiről a riasztás reggel 8 óra 42 perckor érkezett a tűzoltókhoz - nem sokkal 9 óra után eloltották. Közölte: a hotel tetején lévő reklámtábla gyulladt ki, és innen terjedt át a tűz a légkondicionáló berendezésekre. Az épületet rövid időre kiürítették.
MTI - fidesz.hu