Elhalasztották egy japán kémműhold indítását
A kedvezőtlen időjárás miatt vasárnap egy nappal elhalasztották egy japán kémműhold indítását - közölte a szigetország űrkutatási hivatala.
Dátum: 2006-09-10 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:00.783282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A H2A jelű űreszköz új startidőpontját hétfőre tűzték ki. A tagesimai űrközpontból indítandó műhold elsődleges feladata az lesz, hogy azt vizsgálja: Észak-Korea milyen ütemben fejleszti rakétaarzenálját. A szigetországban ugyanis nagy aggodalmat váltott, hogy a külvilágtól hermetikusan elzárkózó Észak-Korea július 5-én több rakétakísérletet is végrehajtott. Ezek a katonai rendeltetésű hordozóeszközök Japán területét is képesek elérni.
MTI - fidesz.hu