Parlamenti határozat Slobodan Milosevicről
A jugoszláv parlament felsőháza szerdán határozatot fogadott el, amely követeli a hágai Nemzetközi Törvényszéktől, hogy jugoszláviai gyógykezelésre engedje szabadon Slobodan Milosevicet.
Dátum: 2002-11-13 20:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:10.598879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határozat meghozatalát a volt jugoszláv államfő - jelenleg hágai vádlott - vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) kezdeményezte a szövetségi parlament mindkét házában, de az alsóház szerdán napirendre sem tűzte az indítványt.
A felsőházban az ellenzéki SPS-en, a Szerb Radikális Párton és a Jugoszláv Baloldalon kívül támogatta a határozatot a kormányzó Szocialista Néppárt is, amely Montenegróban ellenzékben van, s Milosevic bukása előtt szövetségese volt az SPS-nek. A negyvenfős felsőházban 27-en szavazták meg az SPS indítványát.
Az SNP képviselője, Radovan Asanovic - szakmáját tekintve orvos - azt hangoztatta, hogy Slobodan Milosevicnek magas a vérnyomása, fennáll a szívinfarktus veszélye, s minden napja bizonytalan. Jugoszláviának kötelessége gondoskodni állampolgárai egészségéről - mondta Asanovic, aki felhívta a képviselők figyelmét arra, ahogyan Horvátország védi a háborús bűncselekményekkel gyanúsított tábornokait.
A szerbiai kormányzó párttömörülés, a DOS képviselői a határozat ellen szavaztak arra hivatkozva, hogy a határozattevőt nem humanitárius, hanem politikai szándékok vezérlik. Rámutattak arra, hogy Milosevicet a holland orvosok is szakszerűen el tudják látni.
Dragan Todorovic, a radikálisok képviselője azt hangoztatta: a DOS egyszer még felelni fog azért, hogy "elrabolta" és kiadta Hágának a volt jugoszláv államfőt.
MTI - fidesz.hu