Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Djukanovicék nyertek Montenegróban

Megszerezte a parlamenti mandátumok abszolút többségét a kormányon lévő, és az országot a függetlenség kivívásáig elvezető balközép koalíció a vasárnapi választások eredményeként.


Dátum: 2006-09-11 09:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63257
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:08.029458, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Milo Djukanovic, az Európai Montenegróért nevű pártszervezet vezetője hétfő hajnalban közölte: a 81 tagú törvényhozásban legalább 42 helyet szereztek, és jelenleg még harcban állnak a 43. mandátumért is. "Ez Montenegró Európa-barát politikájának a győzelme" - szögezte le Djukanovic, aki jelenleg is a volt jugoszláv köztársaság kormányfője. Az Európai Montenegróért voksolási győzelme az előzetes felméréseknek megfelelően várható volt, és csak az volt kérdés, hogy abszolút többségre is szert tud-e tenni a parlamentben a pártszövetség. Fő riválisa, a Szocialista Néppárt hozzávetőleg 11 parlamenti helyre számíthat.

A jelenleg 44 éves Djukanovic politikai pályafutása a nyolcvanas években kezdődött, és egy időben Slobodan Milosevic volt szerb államfő szövetségese is volt, akivel 1996-ban szakított. A politikus az európai integráció elszánt híve. Montenegróban most rendeztek először parlamenti választást azóta, hogy az ország júniusban kivált a szerb-montenegrói államszövetségből.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek