Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már idén 6 százalék felett lesz az infláció

Egyöntetűen 3 százalék feletti augusztusi, és csaknem egyöntetűen 6 százalék feletti év végi 12 havi inflációs adatokat várnak londoni feltörekvő piaci elemzők a múlt havi számok közzététele előtt.


Dátum: 2006-09-11 17:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:19.422811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MTI által kérdezett nyolc nagy londoni ház mindegyikének térségi elemzői legalább 3 százalékos, de zömmel annál magasabb augusztusi éves fogyasztói inflációt jósolt. Az előrejelzések 3,0-3,8 százalék között mozogtak, 3,46 százalékos átlaggal.

A decemberi 12 havi inflációra vonatkozó kérdésre a nyolcból hét citybeli befektetési intézmény adott számszerű előrejelzést, ezek közül öt szerint 6 százalék felett lesz az év végi infláció.

A decemberi prognózisok 5,4-6,5 százalék között mozogtak, 6,06 százalékos átlaggal.

A Dresdner Kleinwort - a Dresdner Bank londoni befektetési részlege - a magyar makrokilátásokról külön kiadott hétfői elemzésében azt írta, hogy az MNB is 8,2 százalékon várja az infláció tetőzését 2007 közepén, messze a 3 százalékos éves cél felett.

A DrK szerint a pénzügypolitikai és a költségvetési szigorítás negatív keresleti hatása máris elkezdődött, de a belső fogyasztás lassulása nem lesz elégséges a költségvetési intézkedésekből és a forint gyengüléséből eredő, felfelé ható inflációs nyomás ellensúlyozására, vagyis "egyértelmű" a további pénzügypolitikai szigorítás szükségessége.

A londoni Dresdner-elemzők előrejelzése szerint a jövő év elejére 8,25 százalékra emelkedik az MNB alapkamata - az idei év végére 8,00 százalékos kamatszintet várnak -, és a monetáris enyhítés a jövő év második felében kezdődhet. A DrK 2007 végére "7,5 százalék körüli" alapkamattal számol.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek