Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódott Szaddám Huszein második pere

Háromhetes szünet után három tanú meghallgatásával folytatódott hétfőn Bagdadban a második per Szaddám Huszein volt iraki diktátor és hat vádlott-társa ellen, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy 180 ezer kurd halálát okozták az 1987 és 1988 között Észak-Irakban végrehajtott Anfal-hadművelet során.


Dátum: 2006-09-11 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:20.044339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szaddám Huszein a hétfői tárgyalást arra használta, hogy védelmébe vegye az iraki zászlót, amellyel kapcsolatban vita folyik az iraki kurdok és arabok között, hogy nem kellene-e megváltoztatni a volt diktátorhoz való kötődése miatt.

Az egyik tanú, egy 56 éves, ma az egyesült államokbeli Virginia államban élő asszony, Katherine Elias Mikhail érzelmektől fűtött, részletes tanúvallomást tett az egykori hadműveletről, melynek során szemtanúja volt, amint a vegyi támadásokban több százan fulladtak és vakultak meg. Az asszony kártérítést követelt azoktól a nemzetközi társaságoktól és vállalatoktól, melyek ilyen fegyverekkel látták el Szaddám Huszein rezsimjét.

A tanúvallomások után a pert, amelynek második tárgyalási napját éppen a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások ötödik évfordulójára időzítették, keddre elnapolták.

Szaddám Huszein és hét vádlott-társának első perében október 16-án várható az ítélethirdetés. Ebben a perben Dudzsail város 148 síita muzulmán lakosának megölésével vádolják őket, miután 1982-ben a városban sikertelen merényletet követtek el az iraki diktátor ellen.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek