Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tízezres elbocsátások várhatóak

Akár 35-40 ezer állás is megszűnhet jövőre, ha a mai kedvezőtlen gazdasági hatások fennmaradnak. A vendéglátó-, az élelmiszer-, illetve a könnyűiparban tevékenykedő vállalatok mára már felélték tartalékaikat. Miközben ezek a cégek a megemelt minimálbér terheit is nyögik, az energetikában a liberalizáció veszélyezteti a munkahelyeket.


Dátum: 2002-11-14 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:12.253947, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idei 25 ezer után jövőre akár 35-40 ezer állás is megszűnhet, amire legutóbb hat éve volt példa - derült ki a Világgazdaság körkérdéséből. Miközben folytatódik a hagyományos válságágazatok átalakítása (Dunaferr, szénbányászat), a globális trendek miatt is sokan kényszerülhetnek kapacitásleépítésre.

A Békés Megyei Hírlap úgy értesült, hogy a kormányzat megfelelő adatok híján még csak becslésekbe sem tud bocsátkozni az elbocsátandók számáról. Szakértők ugyanakkor megerősítették: nagyjából 30 ezer állás megszűnésével kell számolnunk az elkövetkező tizenkét hónapban, miután az eredetileg a munkaerő olcsósága miatt ideérkező befektetők sorra elhagyják majd az országot. Az elbocsátások okai négy csoportba sorolhatók.

A válságágazatnak számító vaskohászat vagy szénbányászat leginkább a megörökölt alacsony hatékonyság terheit nyögi.

Az elbocsátók másik csoportját a világpiaci recesszió, a visszaeső kereslet miatti termelésleépítés motiválta. A harmadik csoportot a hatékonyságukat többnyire tulajdonosi nyomásra javítani akarók alkották. A minimálbéremelés költségnövelő hatása nyomán a Matáv és a Graboplast is megvált jó pár dolgozójától.

A negyedik csoport - például a szálloda- és vendéglátóipar - leginkább az erős forint kedvezőtlen hatását érzékeli. Becslések szerint idén a vendéglátásban 3-4 százalékos leépítést hajtottak végre.

A legkisebb bér emelésére talán leghangosabban panaszkodó könnyűiparban nem egyértelmű a helyzet. Miközben a textil-, bőr- és cipőiparban 2000-ben még 130 ezren dolgoztak öt főnél többet foglalkoztató cégeknél, tavaly decemberben már csak 123 ezren, az idén félévkor pedig alig 112 ezren. Eszerint az év végéig akár 20-25 ezer állás is megszűnhet a teljes ágazatban. A minimálbér emelése 8-10 milliárdos többletkiadást jelenthet az idén, az erősödő forint miatt 25-28 milliárdos lehet a nyereségcsökkenés az ágazatban. A kiemelten nagy élőmunka-igényű ágazat kettős szorításban őrlődik: miközben a bérköltségek emelkednek, az exportbevétel egyre kevesebb forintot ér.

A cégek 2001-ben már minden trükköt bevetettek, így jövőre jóval nagyobb lesz a leépítés: akár 35-40 ezren is állás nélkül maradhatnak, hiszen a bérmunkamegbízás keletebbre "vándorol".

Békés Megyei Hírlap online

Kapcsolódó elemek