Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO továbbra is kiveszi részét a terrorellenes harcból

Továbbra is kiveszi részét a NATO a terrorellenes harcból - hangoztatta Jaap de Hoop Scheffer főtitkár az észak-atlanti szövetség brüsszeli központjában a szeptember 11-i merényletek évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.


Dátum: 2006-09-11 20:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:24.243529, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO-tagországok brüsszeli képviseletének tagjai és számos meghívott egyperces némasággal, félárbocra eresztett zászlók mellett emlékezett az öt évvel ezelőtti tragikus eseményekre.

De Hoop Scheffer beszédében méltatta a szilárd euroatlanti együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy az volt eddig az egyetlen alkalmazása a NATO-t alapító szerződés azon cikkelyének, amely szerint ha bármely tagállamot támadás éri, azt valamennyi tagország elleni támadásként kell kezelni. Azt is kijelentette, hogy az euroatlanti közösség válasza határozott és kemény volt a merényletekre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek