Veres pénzügyminiszternek mennie kell?
A Magyar Hírlap értesülése szerint a büdzsé elfogadása után leválthatják a tavaly áprilisban kinevezett pénzügyminisztert, akinek munkájával állítólag a szabad demokratáknál és a kormányfő környezetében is elégedetlenek.
Dátum: 2006-09-12 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63311
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:25.390713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az újság úgy tudja, a pénzügyér menesztésről a koalíció vezetői már korábban megegyeztek, kérdés azonban, hogyan tudják a döntést elfogadtatni a szocialista frakcióval. (Veres János az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke és az országos elnökség tagja.)
Piaci vélemények szerint ugyanakkor Veres elmozdítására a második Gyurcsány-kormány megalakulása lett volna az alkalmas időpont, most, hogy a nyári kiigazítások után a hitelesség lassanként talán kezd visszaállni, távozása már káros lehet, hacsak nem sikerül a helyére egy széles körben elismert szaktekintélyt találni. Veres a lapnak nem kommentálta az esetleges távozásáról szóló hírt, csak annyit mondott, teszi a dolgát.
MNO - fidesz.hu