Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gyurcsány-kormány politikailag már nem legitim

Alkotmányjogilag senki nem vonja, vonhatja kétségbe a kormány legitimitását, politikai értelemben azonban igen - mutatott rá Navracsics Tibor a Nap-keltében.


Dátum: 2006-09-12 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:27.180909, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Schmitt Mária a hétvégén nem állította Kötcsén, hogy forradalmi helyzet van, így aztán Orbán Viktor sem nem mondhatott ellent a Terror Háza igazgatójának - cáfolta a sajtóban megjelenteket Navracsics Tibor.

A frakcióvezető Orbán Viktor hétvégi szavaira utalva hangsúlyozta: alkotmányjogilag senki nem vonja, vonhatja kétségbe a kormány legitimitását, politikai értelemben azonban igen, mert a második Gyurcsány-kabinet minden ponton az ellenkezőjét teszi annak, amit ígért, és amivel választást nyert, ilyenre pedig még nem volt példa - magyarázta a frakcióvezető. A konvergenciaprogramról szólva Navracsics megismételte, hogy a kabinet - szemben az Orbán-kormány gyakorlatával - a párbeszéd legminimálisabb követelményeit sem teljesíti, a legkisebb gesztust sem mutatja az ellenzék felé, így aztán semmi értelme az ötpárti egyeztetésnek.

A politikus határkőnek nevezte október 1-jét, amely szerint a legszélesebb körű "közvélemény-kutatás" lesz az új kormány felállása óta, és úgy vélte, egy Fidesz-győzelem esetén új erőpozícióból tárgyalhatnak majd. A Gyurcsány Ferenc nyilvános megjelenéseit kísérő tiltakozásokról azt mondta, az ígéreteivel folyamatosan szembe menő kormányfő "hecceli" az embereket, így aztán nincs abban semmi meglepő, ha valaki kifütyüli őt. Ez a reakció teljesen érthető, még ha nem is elfogadható -tette hozzá Navracsics, és ismét határozottan cáfolta, hogy a Fidesz szervezné ezeket a hangos tiltakozó akciókat.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek