Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki miatt nincs 4-es metró?


Dátum: 2006-09-12 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:28.402991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Orbán Viktor miatt nem épült meg a 4-es metró"

Nem igaz. Demszky Gábor főpolgármester még ma is szereti azzal magyarázni a 4-es metró megépülésének késlekedését, hogy az 1998-ban hivatalba lépő Orbán-kormány nem írta alá a fővárossal a 4-es metró finanszírozásáról szóló törvényt, amit a Horn-kabinet 1997-ben megígért.

Hornék megígérték, de már az első, kétmilliárd forintos részletnek is csupán a tizedét szavazták meg.

Nemcsak a jobboldali politikusok nem tartják túl jó ötletnek a 4-es metrót, de a szakma egy része sem. Az építkezések megkezdéséhez szükséges engedélyeket - a civilek tiltakozása miatt - csak a kormányváltás után, többéves késéssel, 2004-ben adták meg a projektnek.

Bár 2004-ben a Medgyessy-kormány aláírta a metrótörvényt, amiben vállalata, hogy a 300 milliárdos projekt költségeinek 80 százalékát állja, a forrást még mindig nem teremtették elő. Eredetileg ugyanis az Európai Beruházási Banktól (EIB) vett volna fel cirka 180 milliárdos kölcsönt az állam, de az államháztartás állapota és a sok előkészítetlen EU-s projekt miatt újabban már arról hallani, a kormány az uniós fejlesztési pályázatok közé sorolná a dél-budai metrót. Ezt viszont a főváros nem szeretné, mert attól fél, hogy egyéb fővárosi beruházásokra nem jut uniós pénz.

Tények és hazugságok Budapestről I.

index.hu

Kapcsolódó elemek