Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Betiltott tüntetés Pozsonyban

Betiltotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombatra tervezett pozsonyi tüntetését Peter Ciernik Pozsony-Óváros kerületének polgármestere, a pozsonyi kerületi rendőr-főkapitányság ajánlata nyomán.


Dátum: 2006-09-12 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63329
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:30.662488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mozgalom tagjai a szlovák belügyminisztérium pozsonyi épülete előtti nagygyűlésén akartak hangot adni a szlovákiai magyarellenes incidensek miatti tiltakozásuknak és a tettesek kézre kerítését célzó nyomozás eredménytelensége okán érzett nemtetszésüknek. A HVIM mozgalom tervét Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke is helytelenítette, mert okkal lehetett attól tartani, hogy a magyar-szlovák viszony további elmérgesedéséhez vezető rendzavarásokra kerülhet sor. A buszokkal Pozsonyba készülő "vármegyések" tüntetésének betiltásáról szóló hírrel egyidejűleg derült ki: a szlovák rendőrség megszüntette a nemzetisége miatt megvert nyitrai magyar diáklány támadói ellen indított nyomozást, mert információi szerint a diáklány csak kitalálta az ellene elkövetett támadást, a sérülései pedig korábbi keletűek voltak. A sértett kitart a vallomása mellett és kész alávetni magát a hazugságvizsgálatnak is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek