Simicska Lajos pert nyert a Népszabadság ellen
Simicska Lajos első fokon pert nyert a Népszabadság ellen. A bíróság rágalmazás bűncselekménye miatt egy év próbára bocsátotta a napilap főszerkesztőjét, Vörös T. Károlyt és Tóth Ákos újságírót.
Dátum: 2006-09-12 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:32.859882, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányközeli lapban egy éve jelent meg az az írás, mely után az üzletember büntetőfeljelentést tett. A cikk szerzője az egykori Apeh-elnök személyére tett rágalmazó kijelentéseket.
A Népszabadság főszerkesztője és újságírója is elfogadták az elsőfokú ítéletet, lemondtak a fellebbezésről. Simicska Lajos viszont az őt ért érdeksérelemhez képest enyhének tartja az ítéletet, így határidőn belül dönt arról, fellebbez-e súlyosbításért.
hirtv.hu - fidesz.hu