Elszabaduló gyógyszerárakat hoz a "reform"
Előre lehet borítékolni, hogy a január 1-jével bevezetni kívánt patikaliberalizáció nyomán a gyógyszerpiac elszabadul, a gyógyszerárak pedig az egekbe szöknek - mondta Mikola István keddi sajtótájékoztatóján, amelyen az egészségügyi miniszter kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott szavaira reagált.
Dátum: 2006-09-12 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:34.306256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István cáfolta Molnár Lajost, aki szerint a gyógyszerpiaci liberalizációról szóló tervezet megalkotását még soha nem tapasztalt szakmai egyeztetés előzte meg.
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a kamara a gyógyszerforgalmazás liberalizációjára vonatozó kormányhatározat egyetlen pontjával sem ért egyet. Arról is tájékoztatott, hogy az érdekképviselet szeptember 15-én, a budapesti körcsarnokban tiltakozó demonstrációt tart, amelyre meghívták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt és Molnár Lajos egészségügyi minisztert is.
A politikus szerint hamis az az érvelés is, amely a liberalizációt európai uniós kötelmekkel magyarázza. Ezt szerinte "nem kell komolyan venni", mivel az egészségügy az európai uniós csatlakozást követően is nemzeti hatáskörben maradt, ahol ezért "semmiféle brüsszeli diktátum nem érvényesül".
Mikola István fájdalmasnak nevezte Molnár Lajos azon véleményét, miszerint nincs értelme, hogy azokban a gazdasági társaságokban, amelyekben a gyógyszerész a személyi jogot bírja a gyógyszerész tulajdona legalább 51 százalék legyen. Mikola szerint enélkül nem érvényesíthető az az eredeti elképzelés, hogy nemzeti hatáskörben tartsuk a magyarországi gyógyszer-kiskereskedelmet.
Mikola István szerint "előre lehet borítékolni", hogy a január 1-jével bevezetni kívánt patikaliberalizáció nyomán a gyógyszerpiac elszabadul, a gyógyszerárak pedig az "egekbe" szöknek. "Ki fog menni a gyógyszerpiac az állami irányítás lehetőségrendszeréből, a lakossági terhek korlátlanul növekedni fognak" - tette hozzá.
A Fidesz szakpolitikusa ugyancsak a gyógyszerpiaci liberalizáció következményének tartja a gyógyszerbiztonság megingását. Úgy véli, hogy a gyógyszerárusítás patikán kívülre helyezése ösztönzőleg hat a gyógyszerfogyasztásra, mert - mint fogalmazott - "mindenhol ez történt, ahol liberalizálták a gyógyszerpiacot".
Mikola szerint az is probléma, hogy "a gyógyszerbiztonság sérelmével egyre több lesz a gyógyszer okozta egészségkárosodás (...), és betegek fognak megjelenni egyre nagyobb számban a kórházi ágyakon".
"Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezt az anyagi-pénzügyi megszorítást, az ágazat sanyargatását, a lakosság különböző egészségügyi adókkal való megsarcolását meg tudjuk állítani, és hogy a kormányzat vonja vissza azokat az embertelen és (...) már-már életellenes intézkedéseket, amelyek az úgynevezett "egészségügyi" reformot jellemzik" - mondta Mikola István.
fidesz.hu