1956-os emlékév: több mint 1600 áldozat neve emléktáblákon
Ezerhatszázhuszonegy, az 1956-os forradalom idején a pesti harcokban életét vesztett áldozat neve fog szerepelni azon az ötvenhét gránit lapon, amelyeket budapesti temetőkben helyeznek majd el - mondta el Fogarasi Katalin, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság titkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-09-12 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:36.481390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: az emléktáblák központi avatása november 3-án lesz a Fiumei úti Sírkert 21-es parcellájánál, és ezen a napon rendezik az országos kegyeleti konferenciát is, Kegyelet és dicsőség mottóval, amelyen Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mond nyitó beszédet.
Kiss Tamás, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége képviseletében elmondta: az elhunytak nevét, születésük és haláluk idejét, foglalkozását a halotti anyakönyvi kivonat és a temetői könyvek bejegyzései alapján sikerült kideríteni hosszas kutatómunka után.
Kiss Tamás hozzátette: a névsor nem teljes, hiszen voltak olyan eltemetettek, akiknek hozzátartozójuk valamilyen okból nem hosszabbította meg a sírhelyet, így azt már felszámolták, vagy a megtorlás miatti félelemből fakadóan a halotti anyakönyvi kivonatban nem az eredeti halálok szerepelt.
Egy kérdés kapcsán Kiss Tamás elmondta: lehetőség van arra, hogy már a táblán feltüntetettek mellé a későbbiekben azok neve is felkerüljön, akikről a hozzátartozók bizonyítani tudják, hogy az '56-os pesti harcokban veszítették életüket.
Az 1.621 név összesen 57 táblán szerepel majd tizenhárom budapesti temetőben; a táblán szereplő névlista azokban a temetőben lesz fellelhető, ahova az elhunytat eredetileg temették. A neveket egy 150x90 centiméteres impala gránit lapra vésik, a név mellett feltüntetve az életkort és a foglalkozást is. A nevek mellett a táblákon "Az 1956-os forradalom és szabadságharc itt nyugvó hősi halottai és áldozatai emlékére" felirat látható majd, az ismeretlen helyen eltemetettek emléktábláján pedig "Az 1956-os forradalom és szabadságharc ismeretlen helyen nyugvó hősi halottai és áldozatai emlékére" szöveg olvasható majd.
Fogarasi Katalin hozzátette: a kivitelezéshez 20 millió forintot kaptak a Miniszterelnöki Hivataltól.
MTI - fidesz.hu