Öt főpolgármester-jelölt és kilenc lista Budapesten
Öt főpolgármester-jelöltre és várhatóan kilenc fővárosi listára szavazhatnak októberben a budapestiek - közölte a Fővárosi Választási Iroda vezető-helyettese.
Dátum: 2006-09-12 17:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:37.635741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megyesné Hermann Judit az MTI-nek elmondta, hogy a fővárosi listaállítási határidő kedd délutáni lejárta előtt újabb három szervezet teljesítette a törvényi feltételeket, s nyújtott be budapesti listát a választási irodán.
A kerületi kompenzációs listák és az egyéni képviselőjelöltek adatainak ellenőrzés után a Fővárosi Választási Bizottság dönt az MDF, a MIÉP, a Centrum - Összefogás Magyarországért és a Budapest Társaság listájáról.
Korábban a választási bizottság már nyilvántartásba vette a Humanista Párt, az MSZP, a Munkáspárt, az SZDSZ és a Fidesz-KDNP listáját.
A főpolgármesteri posztért Demszky Gábor (SZDSZ-MSZP), Tarlós István (független), Katona Kálmán (MDF), Zsinka László (MIÉP) és Székely Péter (Munkáspárt) verseng majd. A főpolgármester jelölteket már korábban nyilvántartásba vette a választási bizottság.
MTI - fidesz.hu