Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapesten ülésezik az Európai Protestáns Egyházak Közössége

Az Európai Protestáns Egyházak Közösségének célja az európai evangélikus közösség erősítése, a protestáns teológia hangsúlyozása - jelentette ki Szebik Imre, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke a közösség nagygyűlése előtt tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.


Dátum: 2006-09-12 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63355
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:38.511639, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Protestáns Egyházak Közössége arra törekszik, hogy a protestáns közösség Európa határain túl is működjön - mondta Szebik Imre.

Mint fogalmazott, a Biblián alapuló közös teológiai látásmódot kell erősíteni.

A közösségnek az általános ökumenikus mozgalomhoz képest az a sajátossága, hogy "teljes, spirituális közösségre, más szóval úrasztali (oltári) és szószéki közösségre törekszik", azaz e közösség tagjai együtt részesednek az úrvacsora szentségében, továbbá egymás lelkészi szolgálatát is elfogadják - tette hozzá.

Márkus Mihály, református püspök közölte: a 105 tagegyházból érkezett mintegy 200 képviselő "a protestantizmus hangja". Feladatuk a reformáció örökségének ápolása.

Elisabeth Parmentier, a nagygyűlés elnöke, egyetemi tanár szerint szimbolikus jelentősége van annak, hogy a fórumot Magyarországon tartják, mivel így a "keleti és a nyugati tradíció találkozik".

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége 1973-ban alakult és Leuenbergi Egyházközösség néven vált ismertté - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) honlapján.

Ehhez a közösséghez később csatlakoztak az európai metodista egyházak is. A szervezet létrejöttét az a szándék motiválta, hogy a XVI. századi egyházak a közös teológiai felismerések és egyházi gyakorlat mentén sajátos, bensőséges közösséget hozzanak létre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek